Utazás

Cserbenhagyta Budapestre tartó utasait a Ryanair

Úgy látszik, a fapados utazáshoz az is hozzátartozik, hogy ha az úti cél helyett máshol kénytelen leszállni a repülő, akkor a társaság nem küld buszokat az utasok hazaszállítása érdekében. Mert, hogy a Budapest helyett Pozsonyba vitt utasokkal éppen ezt csinálta a Ryanair.

A rossz időjárási körülmények miatt július 26-án este fél nyolckor nem tudott leszállni Ferihegyen a Ryanair Madridból Budapestre tartó gépe. Mivel a Liszt Ferenc Repülőtér le volt zárva vihar miatt, ezért a gép Pozsony felé vette az irányt, rendben landolt a szlovák fővárosban. 

Cserbenhagyta Budapestre tartó utasait a Ryanair

Az utasoknak állítólag azt ígérték szóban, hogy buszokkal majd elviszik őket Budapestre, csakhogy a buszok nem jöttek. Több felháborodott utas arról számolt be, hogy egész éjszaka vártak, hogy a beígért transzfer megérezzen, de úgy tűnt, hogy a Ryanair megfeledkezett róluk, cserbenhagyta őket. Volt, aki ezért taxival indult útnak, mások buszra szálltak a saját költségükön – írja az Index cikkére hivatkozva a Blikk.

A portál kereste a Ryanairt ez ügyben, de egyelőre nem kaptak választ. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top