Utazás

Gyerek vezette az utasszállító repülőgépet

Valószínűleg csak jót akartak a kisfiúnak, ám a pilóták ezzel súlyosan vétettek a szabályzat ellen.

Az Air Algeria vendégül látott egy 10 éves árva kisfiút, akinek az az álma, hogy pilóta legyen. A gyereket pilótaruhába öltöztették, megmutatták neki a repülőgépet, majd fel is szálltak egy utasokkal teli járattal. Út közben aztán a gyereket beültették a kapitány ülésébe és a kezébe adták az utasszállító kormányát.

Minderről riportot készített Al Bilad tévécsatorna.

Miután a riport adásba került, a két pilótát azonnal felfüggesztették. Azzal ugyanis, hogy átengedték a repülőgép kormányát a gyereknek, minden ponton megsértették a polgári repülésre vonatkozó szigorú szabályozást.

Az esetet még vizsgálják. Egyelőre nem tudni, hogy a két pilótának számítania kell-e büntetőjogi felelősségre vonásra.

express.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top