nlc.hu
Utazás
Kalózoktól tartott a kapitány, tíz napig nem gyújthattak villanyt a luxushajó utasai

Kalózoktól tartott a kapitány, tíz napig nem gyújthattak villanyt a luxushajó utasai

Nem teljesen úgy alakult a Sea Princess luxustengerjáró 104 naposra tervezett világ körüli útja, ahogy azt az utasok várták volna. Az utasokat, akik fejenként több mint 30 ezer fontot (mintegy 10,1 millió forintot) fizettek a kirándulásért, a kapitány tíz napra kijárási tilalommal sújtotta – írja a 444.

Amikor a hajó megközelítette az Arab-félszigetet és Afrika szarvának partjait, az Ádeni-öblöt és a Vörös-tengert, a kapitány elrendelte a hajó elsötétítését. Nem volt több zenés mulatság esténként, az utasoknak a sötét, lefüggönyzött kabinjaikban kellett tölteniük az éjszakákat.

A kapitány ezt azzal indokolta, hogy azokon a vizeken gyakoriak a kalóztámadások. Még kötelező kalóztámadás-gyakorlatot is elrendelt, akik pedig nem vettek részt rajta, azokat nyilvánosan megalázta.

A hajót üzemeltető társaság közölte, hogy az intézkedéseket a túlzott óvatosság, és nem konkrét fenyegetés indokolta, de a nemzetközi hajózásban ezek megszokottak a térségben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top