Fürdőruha, telefontöltő, fogkefe marad ki a bőröndből leggyakrabban

nlc | 2017. Augusztus 13.
Minden negyedik utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruha maradt otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorában pedig a telefontöltő és a fogkefe következik – derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. Az otthonosság érzését kölcsönző utazási kellékek élén a kispárna végzett, míg a legfontosabbnak sorrendben a személyes iratokat, a bankkártyát, illetve a mobiltelefont tartjuk.

A tetőig megpakolt autó látványa ismerős lehet a Balatonra vezető dugóban, ám ennek ellenére nagy valószínűséggel még így is otthon marad valami, amire utazáskor szükség van: csak minden 200. nyaralóval nem fordult elő eddig, hogy nyaraláskor ne hiányzott volna valami a bőröndből – derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. “Sorrendben leggyakrabban a fürdőruha, a telefontöltő, a fogkefe, valamilyen irat, illetve a nyaralás egyik fontos kelléke, a papucs nem »utazik« velünk, vagyis azok a tárgyak, amiket még közvetlenül az elutazás előtt is használunk, vagy épp ellenkezőleg: szinte csak akkor van rájuk szükség” – mondta Dr. Kertész Attila Mihály, a Doklist.com marketingvezetője. A szakember hozzátette, ami pótolható, ezért nem aggódunk túlzottan, inkább kölcsön kérjük, vagy újat veszünk, bár akadnak extrém esetek is: az egyik válaszadó például fésű hiányában 3 napig egy villával szedte rendbe frizuráját külföldön, míg végre sikerült egy boltban újat vásárolnia.

Ennél sokkal komolyabb probléma az, ha valaki gyógyszeréről feledkezik meg. “Ez minden 100. válaszadóval előfordult már, ráadásul többen számoltak be arról, hogy szívgyógyszer, illetve inzulin felejtődött ki a csomagoláskor, utóbbi kapcsán még a mentőt is hívni kellett. Ezért is állítottunk össze egy utazási teendőlistát, mellyel az ilyen és ehhez hasonló kritikus helyzetek elkerülhetők” – mondta Dr. Kertész Attila Mihály.

Kispárna és Fradi címer

A nyaralásra magunkkal vitt tárgyak sorában külön kategóriát képeznek azok, melyek a “minden helyzetre való felkészülés” jegyében, vagy éppen az otthonosság érzését biztosítandó kerülnek a kofferbe. Előbbiek közé tartoznak a háztartási eszközök, így például a vasaló, a vízforraló, a kávéfőző, a mikró, de a csavarhúzókészlet is gyakori utazási kellék. “A szálláshelyre ugyanakkor szívesen viszünk személyes tárgyakat is, ezek sorában és szinte kortól függetlenül a kispárna végzett az élen. Sokan utaztatják meg kedvenc plüssállatukat is, de akadnak nagyon személyes kiegészítők: az egyik válaszadó például egy ritka Fradi címert tart olyannyira nagy becsben, hogy anélkül nem is hajlandó útnak indulni” – tette hozzá Dr. Kertész Attila Mihály.

A három testőr: iratok, bankkártya, telefon

A Doklist.com és a Szallas.hu kutatásából az is kiderül, hogy a magyar utazók sorrendben a személyes iratokat, bankkártyát, illetve mobiltelefont tartják a legfontosabb utazási kelléknek. “Nem egy beszámoló szólt arról, hogy útlevél hiányában a határról fordult vissza a család, így a személyes irat mint legfontosabb kellék nem okozott nagy meglepetést. A mobil már annál inkább, mely a toplistán a készpénz előtt szerepelt, tíz éve ez még elképzelhetetlen lett volna” – kommentálta az eredményeket Dr. Kertész Attila Mihály.

 

Exit mobile version