Utazás

Becsődölt az Air Berlin

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.

A légitársaság a honlapján azt írta, hogy nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek is érvényesek. Ugyanez igaz az Air Berlin leányvállalatára, az osztrák Niki légitársaságra is.

A szövetségi kormány 150 millió eurós áthidaló kölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. Ez nem az első eset, hogy a német kormány hitellel segíti ki a vállalatot, amely évek óta veszteséges, és az előző évet 780 millió eurós hiánnyal zárta. A helyzet idén március végén, a nyári menetrendre való átálláskor romlott drasztikusan, azóta rendszeresek voltak a késések és a járatkiesések.

Becsődölt az Air Berlin

A Lufthansa közölte, hogy a német kormánnyal közösen támogatja a légitársaság átszervezési törekvéseit. Továbbá tárgyalásokat folytat az Air Berlin-csoport egyes részeinek átvételéről és megvizsgálja újabb dolgozók foglalkoztatásának lehetőségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top