Közvetlen járat indul Budapestről Philadelphiába

MTI/NLCafé | 2017. Augusztus 16.
Jövő tavasszal újabb tengeren túli úti menetrend szerinti járattal bővül a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, májustól Philadelphiába repülhetünk átszállás nélkül.

Menetrend szerinti, közvetlen repülőjáratot indít a világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (BUD), valamint a Philadelphia Nemzetközi Repülőtér (PHL) között.

Az első járat 2018. május 5-én landol Ferihegyen, az útvonalon a tervek szerint Boeing 767-300-as repülőgépek közlekednek majd, amelyek mintegy 2800 ülőhelyet biztosítanak majd hetente az utazóközönségnek.  

A járatok egyelőre a nyári szezonban, májustól október végéig repülnek, a a gépek délelőtt 9.35-kor érkeznek meg Budapestre, majd 11.35-kor indulnak vissza Philadelphiába, és aznap 16.00-kor landolnak az amerikai városban.

Az American Airlines legutóbb a 2011-es nyári menetrendben közlekedtetett járatot Budapestre, akkor New York és Budapest között teljesítettek járatokat szintén Boeing 767-300-as gépekkel. 

A légitársaság egyébként nemcsak budapesti járatával frissíti kínálatát, szezonális járatokat is tervez indítani Prágából (PRG) Philadelphiába, illetve Velencéből (VCE) Chicagóba (ORD).

Exit mobile version