nlc.hu
Utazás
Sztrájkot hirdetett keddre a vasutas szakszervezet

Sztrájkot hirdetett keddre a vasutas szakszervezet

A munkabeszüntetést az utasellátósok létszámleépítése miatt tartják, és 18-20 nemzetközi vonatot fog érinteni.

Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket – közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet hétfőn az MTI-vel. A vasúttársaság pedig arról tájékoztatott, hogy az utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet.

Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke elmondta, követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.

A szakszervezet információja szerint ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező és a hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is – mondta Bárány Balázs.

A szakszervezet közleménye szerint a munkabeszüntetést azután döntötték el, hogy a kollektív munkaügyi vitában a munkáltató nem teljesítette követelésüket.

A MÁV az MTI hétfői érdeklődésére megismételte korábbi tájékoztatását, mely szerint az utasellátó gazdaságos működtetése érdekében döntött arról, hogy több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi-szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől.

Több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások viszont nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat – tájékoztatott a MÁV.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top