Utazás

Szédítő magasságban épült a turistáknak folyosó Dubajban

Dubajban két felhőkarcolót köt össze szédítő magasságban egy folyosó, amelyet megnyitottak a turisták számára. Tériszonyosok, még ezt a hírt se olvassátok el!

Az Emaar Properties újabb turisztikai látványosságot jelentett be Dubajban: 200 méteres magasságban várja a kalandvágyó turistákat a Sky Walk névre keresztelt attrakció, amelynek megnyitását most jelentette be a kivitelező cég.

A Sky Walk tulajdonképpen egy folyosó, amely két felhőkarcolót köt össze egymással – írják a közleményükben. A látvány és az élmény is egyedülálló, és természetesen biztonságos a magaslati folyosó, még akkor is, ha lényegében az épületen kívül, szinte a levegőben sétálnak a turisták.

Hírünk megírásakor csak a Sky Walk építéséről találtunk videót, arról még nincsenek felvételek, hogy a folyosón való áthaladás mennyire lábremegtetős. Valószínűleg a látványosság – annak köszönhetően, hogy fedett – egy fokkal kisebb kihívást jelent majd a dubajozó turisták számára, mint a kínai üveghíd, amely 183 méteres magasságban ível át egy völgy fölött:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top