Utazás

A Ryanair pilótái nem kérnek a fizetésemelésből, pihenni akarnak

A már korábban említett napi 40-50 járatánál többet törölhet a Ryanair, ha a pilótái nem fogadják el azt az egyszeri fizetésemelést, amelyet azért kapnának, hogy ne menjenek el a mostani kritikus időszakban teljes szabadságra, a szerződésükben foglaltaknál pedig többet dolgozzanak.

A Ryanair válságkezelésének – amely során megpróbálja menedzselni azt a helyzetet, hogy az utóbbi időkben sorozatosan késéseket kellett elkönyvelnie – nemcsak az utazóközönség, de a pilóták sem örülnek. Egyrészt a fapados légitársaság korábban bejelentette, hogy hat héten keresztül naponta 40-50 járatát fogja törölni, ami nagyjából 315 ezer utast érint. Másrészt a pilóták szabadságainak visszafogásával akarja korrigálni a helyzetet: inkább sok bónuszt ajánl fel az alkalmazottainak, csak ne most menjenek el pihenni. 

A gond az, hogy az érintett pilóták többsége inkább nem kér a fizetésemelésből, de a neki járó szabadságából nem enged. A Guardianhez került egy levélnek a vázlata, amelyet Európa-szerte írtak alá a Ryanair pilótái, kijelentve, hogy elutasítják a bónuszt, és inkább munkalassításba kezdenek, mint hogy többet dolgozzanak a szerződésben lefektetett munkaidőnél. 

Michael O’Leary, a Ryanair vezetője kijelentette, hogy bizonyos reptereken dolgozó kapitányok egyszeri alkalommal 12 ezer fontos (vagy 12 ezer eurós) fizetésemelést, az első tisztek pedig hatezer fontos/eurós extra pénzt kapnának a pluszmunkáért. Ez azt jelenti, hogy a pilóták a pluszfizetség ellenében egy héttel kevesebb szabadságot vehetnének ki idén – írja a BBC. Ezenfelül akkor is válaszolniuk kellene a munkahelyi hívásokra, ha éppen nincsenek műszakban, és korábban kellene kezdeniük a munkát is. 

Ha a pilóták ezt megtagadják, akkor a munkalassítás annyit jelent, hogy egyszerűen nem fognak többet dolgozni a szerződésükben foglaltaknál. A Ryanair a hét elején közölte a pilótáival, hogy ez esetben további járatokat kell majd a légitársaságnak törölnie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top