nlc.hu
Utazás
A Ryanair félrevezette az utasokat, eljárás indult a légitársaság ellen

A Ryanair félrevezette az utasokat, eljárás indult a légitársaság ellen

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír cég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.

A brit repülési hatóság honlapján csütörtökön publikált közlemény szerint szeptember elején, amikor a Ryanair bejelentette számos járatának törlését, a CAA küldött egy levelet a Ryanairnek, hogy tisztázzák a kötelezettségeiket, továbbá biztosítékot kért arra, hogy a cég megfelelő módon foglalja át az utasok jegyeit.

A Ryanair az utasoknak küldött tájékoztatásban azt írta, hogy a saját hálózatán belül ingyenesen átfoglalja a jegyeket. A légiutasok jogairól szóló uniós direktíva szerint ugyanakkor a légitársaságnak konkurens cégek járataira is ingyen kell biztosítania az átfoglalást, ha az utasnak nem tudnak megfelelő opciót kínálni. Ennek a légitársaság a CAA szerint nem tett eleget sem az első, sem pedig a szerdai járattörlések bejelentésekor, mivel az utasok jogairól és az őket megillető juttatásokról nem közöltek semmit. 

Emiatt a hatóság vizsgálatot indított a Ryanair ellen, és kötelező végrehajtást kezdeményeztek az illetékes bíróságon. Andrew Haines, a CAA elnöke a közlés szerint azt mondta, tiszta és világos szabályok vannak, amelyek az utasokat védik azokban az esetekben, amikor rajtuk kívül eső körülmények befolyásolják az útjukat. Ezt tisztázták a Ryanairrel is, de ennek ellenére a cég nem tájékoztatta megfelelően az utasokat.

800 ezer utas szívta meg eddig

A Ryanair a múlt héten jelentette be, hogy a szabadságolásokra vonatkozó szabályok változásai miatt kénytelen naponta 50 járatot törölni szeptemberben és októberben. Ezt követően e héten szerdán arról tájékoztatott a légitársaság, hogy a téli menetrendben a korábban tervezetthez képest 25-tel, a nyári menetrendben pedig 10-zel kevesebb gépet közlekedtetnek, emiatt több, már meghirdetett járatot nem indítanak el. A két intézkedés összesen mintegy 800 ezer utast érint. A Ryanair tavaly a teljes évben 120 millió utast szállított.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top