Heather Bolint élethosszig tartó álma az volt, hogy végigtúrázza a 3507 km hosszú Appalachian Trail útvonalát. Júniusi indulása után 3 hónappal a nő különleges túrázóval, egy kakassal találkozott egy kihalt út közepén, ahol még házak sem álltak.

Forrás: Heather Bolint
Bolin nagy állatbarátként tudta, hogy háziasított állat lévén a kakas aligha fogja túlélni a vadonbeli életet a prérifarkasok, sólymok és más ragadozók között, így magához vette a kakast, és együtt folytatták a túrát.

Forrás: Heather Bolint
Az Eddie-nek elnevezett kakas békésen és meglehetősen jól bírta az utat, nagy összhang alakult ki közte és megmentője között. Útjuk során sok érdeklődő, kedves emberrel találkoztak, akik bár furcsállták, de szimpatikusnak találták a különleges párost.

Forrás: Heather Bolint
Heathernek persze egy idő után a jövőre is kellett gondolnia, mi lesz Eddie-vel az út végén. A nő végül menhelyre vitte a kakast, amelyet nagy szeretettel fogadott be a közösség. Az pedig nagyon valószínű, hogy ő a történelem első kakasa, amely túrázott az Appalachian Trailen. Vagy bárhol.

Forrás: Heather Bolint

Forrás: Heather Bolint

Forrás: Heather Bolint

Forrás: Heather Bolint

Forrás: Heather Bolint