Utazás

Eső, hideg, sőt havazás: elkeserítő időjárással indul a hét

Elég csak kinézni az ablakon, hogy elmenjen az életkedvünk. Mondanánk jó híreket is az időjárásról, ha lennének.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint a héten több helyen várhatók mínuszok, és néhol napközben is 5 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn reggel a déli országrészben egy-egy zivatar is lehet. Napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, a dunántúli hegyekben havas eső, havazás is. A csapadék súlypontja a nap folyamán egyre inkább a Tiszántúlra, illetve Dél-Magyarországra tevődik át. Emellett többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban a Dunántúlon 3–7, másutt 7–11 fok lehet.  A nappali maximumok a Dunántúlon 4–8, a Dunától keletre 10–15 fok között alakulnak.

Keira Knightley és Carey Mulligan a Ne engedj el! című filmben (forrás: Budapest Film)

Keira Knightley és Carey Mulligan a Ne engedj el! című filmben, novemberinek tűnő időben (forrás: Budapest Film)

Kedden is erős, a Dunántúlon és a Zemplénben kezdetben viharos is lehet a szél. Elsősorban az ország déli felén várható még eső. A legalacsonyabb hőmérséklet 1–7, a legmagasabb 4–9 fok között valószínű. Szerdán aztán nem várható csapadék, az ország északi felén többórás napsütés is lehet. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4 fok között valószínű. 

A hét második felében kicsit emelkedik a hőmérséklet, de 10 foknál többre semmiképp se számítsunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése