Utazás

Ennyit keres egy koldus Dubajban

Bár Dubajban illegális a koldulás, mégis egy komplett és bizony rendkívül kifizetődő „iparág” épül rá.

Köztudomású, hogy Dubaj rendkívül gazdag, ám ennek ellenére, illetve éppen ezért ugyanúgy élnek a városban koldusok. Mi több, rengetegen direkt azért utaznak 3 hónapos turistavízummal az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városába, hogy az utcákon kéregetve megtöltsék a zsebüket.

Profi koldusnak lenni Dubajban igencsak kifizetődő: havonta 270 ezer dirhamot, vagyis átszámítva közel 19 millió forintot is össze lehet szedni így. Arab és ázsiai bandák ráálltak arra, hogy legális beutazást és tartózkodást szerveznek a kéregetőknek, akiknek cserébe aztán le kell adniuk a bevételük nagy részét.

Koldulni elvileg illegális Dubajban, és a rendőrség sokat is tesz a koldulás visszaszorításáért, mégis bevett gyakorlatnak számít. A profi kéregetők direkt kinézik maguknak a gazdagnak látszó embereket, és szívhez szóló történeteket adnak nekik elő, majd konkrét, jelentős összegeket, például 1000 dirhamot (70 ezer forintot) kérnek tőlük, néhányan pedig valóban megszánják őket, és adnak nekik.

Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top