nlc.hu
Utazás
Így néznek majd ki a 3-as metró állomásai a felújítás után – fotók

Így néznek majd ki a 3-as metró állomásai a felújítás után – fotók

Szürkék és ingerszegények lesznek a 3-as metró felújított állomásai, legalábbis a most közölt képek szerint.

A felújított állomások látványterveit tették közzé az M3-as metrófelújítás honlapján. A képek alapján úgy tűnik, hogy az M4-es metróval ellentétben nem számíthatunk egyedi építészeti megoldásokra, de jóformán színekre sem. Meglehetősen puritán lett szinte mindegyik állomás.

A hivatalos közlemény szerint:

az építészeti tervezés fő célkitűzése az utasforgalmi terek általános műszaki és esztétikai megújítása, frissítése, a vonalra jellemző egységes arculat kialakítása az állomások egyedi jellegének részbeni megtartásával.

Megnézem
Összes kép (6)

A tervek szerint 2019 elején már a képeken látható terekkel és néhány esetben új állomásnévvel találkozhatnak az utasok az M3-as metró északi szakaszán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top