Digitális nomádok: „Ott dolgozom, ahol akarok”

Attól, hogy valaki utazik, még nem lesz digitális nomád, inkább csak backpacker (hátizsákos utazó). Utóbbiak ugyanis elsősorban nem dolgoznak, hanem utaznak – persze ebbe az is belefér, hogy útközben alkalmi munkákkal tegyenek szert némi jövedelemre, ha fogytán vannak a tartalékaik, vagy spórolni akarnak. A digitális nomádok ezzel szemben elsősorban dolgoznak, csak éppen ott, ahol éppen vannak – gyakorlatilag magukkal viszik a munkájukat. Napi több órát is a hivatásuknak szentelnek, akárcsak az otthonról dolgozó szabadúszók, és akár hetekig, hónapokig maradnak a világnak egy-egy pontján. Ez azzal is jár, hogy jobban megismerik az adott helyet, kultúrát, hiszen egy időre az otthonukká válik az a bizonyos város, sziget vagy akár nyaralóhely.

Közhely, de egy digitális nomádnál tényleg a változás az, ami állandó, és mentálisan nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy ha nem is zen-hangulatban, de sikeresen vegyék az akadályokat, és rugalmasak tudjanak maradni. Nem véletlen, hogy sokan napi szinten akár órákat töltenek el jógával, meditációval, agykontrollhoz hasonló technikák gyakorlásával. Ugyanígy alapvetően fontos az önismeret és a belső határok tiszteletben tartása is. A szabadságnak ugyanis ára van, ez pedig a felelősség- és kockázatvállalás, és az, hogy le kell mondani a kiszámíthatóságról. Persze van, akinek egyszerűen nem fekszik ez az életforma, és nem teszi boldoggá az, hogy egy bőrönddel járja a világot, a fiatalok többségének azonban álomszerű helyzet, hogy szakíthatnak a napi több óra ingázással és az alkalmazotti léttel.

Akik már megcsinálták

Arra, hogy ez az életforma igenis lehet opció, és nemcsak álmodozó modern hippik hobbija, számos sikeres, húszas-harmincas éveiben járó digitális nomád „karrierje” a bizonyíték. Van, aki tényleg elérte a teljes pénzügyi szabadságot, és megteheti, hogy egy medence partjáról posztolgasson. Más nem él nagy lábon, de megtalálta a számára ennél sokkal fontosabbat: a szabadságot és a harmóniát, és közben elő tudja teremteni azt, amire igazán szüksége van.

Majsai Richárd online marketingszakember és fotós. Egy éve döntött úgy, hogy önállóan, irodától függetlenül dolgozik. „Egyértelműen a szabadságvágy vezérelt” – meséli. Már tizenhat éves korában elkezdett dolgozni. Eleinte diák- és vendéglátós munkát végzett, főiskolásként pedig ismert cégeknél helyezkedett el. Online marketinggel és grafikai tervezéssel foglalkozott, konferenciát és saját fotókiállítást is szervezett.

Majsai Richárd

„A sok különböző munka megtanított arra, hogy csak akkor lehetek szabad, ha azzal foglalkozom, amit igazán szeretek, emellett lehetőségem van beosztani a saját időmet; ez az én tudati szabadságom. Fizikálisan pedig… egyszerűen nem tartottam szükségesnek, hogy mindennap bejárjak egy irodába, és ott dolgozzam egy számítógépen. Szerettem volna a magam ura lenni”.

Richárd csatlakozott egy coworking iroda közösségéhez, ahol sok vállalkozóval találkozott a világ különböző pontjairól, és látta, mennyire különböző emberek, mégis sikeresek az életük egy szakaszában. Tanulmányozta, ők hogy csinálják, végül elhatározta, hogy belevág. Lépésenként valósította meg a digitális nomád életformát: „Az elején csak egyetlen fix ügyfelem volt, és sok apróbb projekten dolgoztam, de nyilván minden kezdet nehéz. Mostanra már több fix ügyfelem lett, és nekem jóval könnyebb utazni, dolgozni és eltölteni mindennapjaimat. Jól osztom be a pénzem, és gyűjtök új ötletek megvalósítására is.”

Bár saját időbeosztása van, a kemény munka maradt. „Nem vagyok korán kelő típus, 8-9 óra magasságában felkelek, e-maileket olvasok, frissítem a to do listát, és nekiállok dolgozni. Délutánonként, ha nincsenek találkozóim valahol a városban, akkor egy közösségi irodában folytatom a munkát. Elég sokat dolgozom, de mivel szeretem ezt csinálni, gyakran észre sem veszem, hogy akár az egész napom eltelt.”

„Egyszerűen nem tartottam szükségesnek, hogy mindennap bejárjak egy irodába. Szerettem volna a magam ura lenni”

A digitális nomádságnak persze nem csak előnyei vannak. Richárd a magányt említi hátulütőként, hiszen sok projekten leginkább egyedül dolgozik, vagy távol vannak a munkatársai, így a „győzelem íze” sem olyan édes: nincs egy csapat, akikkel megünnepelhetné a sikert. De egy kis egyedüllét belefér: „Ott dolgozom, ahol akarok, úgy, ahogy akarok, akkor, amikor akarok. Egy a lényeg, hogy a munka határidőre kész legyen.”

Heti húsz óra munka, a többi pihenés

Kozári Péter a hátizsákos utazás és a digitális nomád életforma különös egyvelegét valósította meg. Heti húsz órát dolgozik webfejlesztőként, a többit utazással és nyaralással tölti Thaiföldön, ezenkívül blogot is ír a kalandjairól. „Nagyon szeretek utazni, de egy féléves út nem olcsó mulatság. Vágytam arra, hogy kimozduljak az irodai légkörből, ezért döntöttem úgy, hogy digitális nomád leszek. Nagy szerencsém van, mert a munkám lehetővé teszi, hogy ne kelljen az irodában ülni, bárhol tudok dolgozni, ahol van wifi” – meséli. Őszintén elmondta a főnökének, hogy Dél-Kelet-Ázsiából szeretne dolgozni, és szerencséje volt, mert a cég belement.

10 évig utazott, hogy lefényképezhesse a világ leggyönyörűbb könyvtárait

Két vagy két és fél napot teljesen a munkának a szentel, ilyenkor keres egy coworking helyet. Ő például nem tud a tengerpartról dolgozni, és az sem működik nála, hogy dolgozik négy órát, csinál valami mást, aztán újra dolgozik egy kicsit. Most egy félállásnak megfelelő pénzt keres, és mivel hetente másik szigetre vagy városba költözik, „szabadnapjain” pedig sokat utazik, ez az összeg nem elég arra, hogy fedezze a kiadásait. A spórolt pénzét is költi, de így nem kettő, hanem öt hónapra elég a megtakarítás.

Az a terv, hogy körülbelül öt hónapon át utazik, a nyarat Magyarországon tölti, és ősszel újra útra kel. Ha esetleg mégis úgy dönt, hogy marad, több munkát vállal, vagy helyben dolgozik – például egy hostel recepcióján, szállásért cserébe.

Kozári Péter

És hogy mik a hátrányok? „Hiányoznak a barátaim és a családom, különösen a karácsony volt nehéz nélkülük” – mondja Péter. Ezen kívül elkerülhetetlen, hogy kilépjen a komfortzónájából, például gyakran tizennégy másik emberrel alszik együtt egy hostelben és hasonlók. Ugyanakkor… „Gyönyörű helyeken fordulok meg, sokat fejlődik az angol nyelvtudásom, a problémamegoldó képességem. Sok baráti és szakmai kapcsolatot építek, és sokkal elfogadóbb vagyok ma már, mint korábban voltam.”

Ne égessük fel a hidakat

Akinek megtetszik ez az életmód, érdemes minél többet beszélgetnie, találkoznia digitális nomádokkal, és alaposan megfontolnia, hogy kiszáll-e a negyvenórás munkahétből. „Aki ebbe belevág, fontos, hogy tudja magáról: akkor sem adja fel, ha a környezete ezt javasolja, vagy az ismerősei esetleg nem hisznek a dologban – „mondja Richárd. – Az elején az én terveimet is kételkedés fogadta, de ez csak az első sikeres munkákig tart. Ezenkívül fel kell készülni arra, hogy néha esetleg magányos lesz az illető, de ezek az időszakok hamar elmúlnak. Még akár élvezni is lehet az egyedüllétet, mert az ember saját tempóját semmi sem zavarja meg.”

Sokkal elfogadóbb vagyok ma már, mint korábban voltam.

Péter most is ugyanígy döntene. „A cuccaim különböző ismerősöknél vannak, sok mindent eladtam, két hátizsákból élek. Aki hosszabb ideig akar külföldről dolgozni és utazni, annak érdemes átgondolnia, hogy ezt bevállalja-e, és hogy megéri-e mindez. Én úgy gondolom, hogy ha megteheti, mindenképp próbálja ki. Ki tudja, öt év múlva lenne-e lehetősége rá.”

Richárd azt is tanácsolja, hogy próbáljuk meg fokozatosan kialakítani a vállalkozást, ne égessük fel magunk mögött a hidakat, ne ugorjunk fejest egy gyökeresen más életformába. Ezzel egyúttal szép lassan felmérhetjük az „egyre nehezedő nyomást” is, mennyi az, amit még elbír az egyéni tűrőképességünk. „Bár az én elméletem az, hogy minden, ami velünk történik, 100%-ban rajtunk múlik” – teszi hozzá.