Utazás

Kényszerleszállást hajtott végre egy gép Budapesten

Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Londonból Isztambulba tartó járata pénteken – derül ki a flightradar24.com élő radarképéből.

Az adatok szerint a Boeing 777-300-as pilótái Dabas térségében változtattak irányt, majd biztonságosan landoltak a Liszt Ferenc-repülőtéren.

Az AIRportal.hu információi szerint egy utas rosszul lett a fedélzeten, emiatt kellett kényszerleszállást végrehajtani. A repülőgép a számára kijelölt állóhelyre gurult, ahol a Repülőtéri Egészségügyi Szolgálat mentőegysége megkezdte a rosszul lett utas ellátását. A beteget később az Országos Mentőszolgálat reptérre riasztott egysége kórházba szállította.

A portál szerint nem ez volt az egyetlen rosszullétes eset a pénteki napon: kora délután egy másik, Zürichből Budapestre tartó járaton is rosszul lett egy utas, akit a leszállást követően mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top