Utazás

Árat emelnének és blokád alá vennék a repteret a budapesti taxisok

Budapesten a legdrágább a taxizás a régióban, a taxisok mégis áremelésért lobbiznak.

Már öt éve annak, hogy bevezették a hatósági árat a budapesti taxisoknak elvileg azért, hogy kiszorítsák a tisztességes taxisok közül a csalókat. Ezt mára a szakma is elismeri, hogy nem jött össze, mindenesetre a piaci ár fölé belőtt hatósági ár maradt. Ennek emelése mellett lobbiznak most a taxisok.

Az Index átfogó cikkéből kiderül, hogy jelenleg a magyar főváros taxis tarifái kiugróan magasnak számítanak a régióban, a budapesti taxisok fizetése pedig európai szinten is a top 3-ban szerepel. Ennek ellenére arról ír a lap, hogy a taxisszervezetek a 450 forintos alapdíjat 700 forintra, a 280 forintos kilométerdíjat 300 forintra, a percenkénti várakozási díjat pedig 75 forintról 80 forintra emeltetnék, amivel egy átlagos út mintegy 10 százalékkal lenne drágább

Az MTI-s Kovács Attila fotóján épp az Uber személyszállító szolgáltatás ellen demonstráló taxisokat láthatunk

A tarifákat a taxisok a megnövekedett költségekre hivatkozva emelnék, mert nem tudják kigazdálkodni a megemelkedett biztosítási díjakat, az online pénztárgépeket és hasonló dolgokat. Sőt Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint annyira megugrott a kereslet a személyszállítás iránt a minimálbér-emelések hatására, hogy azt csak a szolgáltatás fejlesztésével tudják kielégíteni a taxisok.

Az Index a Numbeo.com adatai alapján hasonlította össze a régió taxis árait. Kiderült, hogy csak Prágában drágább egy átlagos taxiút, mint Budapesten. Pozsonyban és Ljubljanában viszont jelentősen olcsóbb. 

Ha a bérekhez viszonyítva nézzük a tarifákat, akkor az európai fővárosok közül csak Belgrádban és Tiranában drágább a taxizás, mint Budapesten.

Blokád a reptéren

Az áremelés mellett vállvetve állnak ki a különböző taxis cégek, ám ha az aranytojást jelentő reptéri fuvarokról van szó, akkor már korántsem akkor az egyetértés. A Népszava szerint a taxisok blokád alá vonják a Liszt Ferenc repülőteret, ha két héten belül nem teszik lehetővé, hogy a repülőtérre rendelt taxisok öt percnél hosszabb ideig várakozzanak az utasokra a 2-es terminál előtt, a belső körben.

Jelenleg csak a Főtaxi munkatársai várhatják az utasokat a belső körben, amit a többi budapesti taxis nem néz jó szemmel. Ha két héten belül nem történik változás, akkor tüntetni fognak a taxisok: lépésben gurulnának végig a ferihegyi gyorsforgalmi úton, és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljához vezető út sorompója előtt sorakoznának fel, blokád alá véve a repteret.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top