Szerzőnk elmeséli, hogyan rabolták ki Malajziában, és hogyan oldódott meg a helyzet

Forró nyári este volt. A tikkasztó hőséget a nagyon magas páratartalom tette még elviselhetetlenebbé. Kuala Lumpur buszpályaudvarán óriási nyüzsgés fogadott, és az egész városban olyan volt a hangulat, mintha az emberek csak arra vártak volna, hogy besötétedjen, és elkezdhessék ügyeiket intézni: bevásárlás a boltban, találkozás barátokkal… A vidéken töltött másfél hét után érdekes élmény volt, kicsit elveszettnek éreztem magam a nagyvárosban.  

Erre a busz pályaudvarra érkeztünk.

Malajziai utam utolsó három napját terveztem a fővárosban tölteni. Metropoliszról van szó, így minden percet igyekeztem kihasználni. Az érkezés után a China Town felé indultam. Azt olvastam, ott a legolcsóbbak a szállások, és hogy onnan viszonylag könnyen megközelíthetők a nevezetességek. Sikerült gyorsan egy szobát találni, így még aznap este elindultunk útitársammal felfedezni a várost.

Kuala Lumpur / Kínai negyed

Útitársammal annyira izgatottak voltunk, hogy teljesen megfeledkeztünk az elővigyázatosságról.

Felkaptuk a táskánkat:

benne az útlevelekkel, az összes pénzzel és minden személyi okmányunkkal, majd elindultunk megnézni a Petronas tornyokat.

Úgy tűnt, a Kuala Lumpur jelképének számító épületek egész közel vannak. Térképünk nem volt, de könnyen odataláltunk. Elkészítettük a „kötelező” szelfiket a felhőkarcolók előtt és elindultunk vissza a szállásra. Némi spoiler: erről nincs képünk, mivel lenyúlták a fényképezőgépünket, azaz marad a képügynökség: 

Fotó: MTI/EPA/Fazry Ismail

Az idő éjfél körül járt. Már javában pörgött az éjszakai élet, a klubok előtt többen cigiztek, mások arra vártak, hogy bejuthassanak a szórakozóhelyre. Néhány száz méterrel odébb viszont már szinte üresek voltak az utcák: egy-két motoros cikázott oda-vissza. A nagy zsivaj után jól is esett a csend. Azzal viccelődtünk, hogy itt aztán könnyen vesedonorrá válhatnánk, de az eszünkbe sem jutott, hogy bármi baj történhet. A kihaltnak tűnő utcán egy motoros közeledett felénk szemből, majd elhajtott mellettünk. Fel sem tűnt, hogy pár méterrel mögöttünk megállt és visszafordult.

A következő pillanatban már azt láttam, hogy útitársam rohan a motoros után és próbálja visszaszerezni a táskáját, de hirtelen hasra esik.

A válltáskában volt mindenünk az okmányainkon kívül a fényképezőgépünk és a szobakulcsunk is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább az én telefonomat nem lopták el, az a zsebemben volt. Felfoghatatlan volt, ami történt. Útitársam órákig sírt és reszketett. Sokkos állapotba került. Nem csoda, ott álltunk a világ másik végén, és fogalmunk sem volt, hogy jutunk majd haza.

Jött segítség

Egy taxis jött oda hozzánk, kérdezte mi történt. Elmondtam, hogy kiraboltak minket, és mindenünk a táskában volt. Nagyon jó fej volt, azonnal felajánlotta, hogy elvisz minket a rendőrségre, ahol feljelentést tehetünk. Többször is mondtam neki: nincs pénzünk, nem fogunk tudni fizetni neki, de nem törődött vele. A kocsiban próbált megnyugtatni minket, azt mondta, rosszabbul is járhattunk volna. Kuala Lumpurban gyakoriak a rablások: több turistának késsel vágják le a válláról vagy a derekáról a táskát,

de olyan esetről is mesélt, amikor ellenszegültek a rablónak, aki válaszul megkéselte áldozatát.

Erre a kapitányságra vittek minket először

A rendőrségen kiderült, hogy a turisták ügyeivel egy másik kapitányság foglalkozik, korábbi segítőnk, a taxis szó nélkül átvitt minket oda is. Ott felvették a jegyzőkönyvet és kaptunk egy cetlit a magyar nagykövetség címével és telefonszámával. Már az ajtóban voltunk, amikor utánuk szólt a nyomozó, hogy hétfőn próbálkozzunk, mert hétvégén nincsenek nyitva a külképviseletek. Szombat hajnali 5 óra volt és ezzel még nem volt vége a rendőrségi hercehurcának. Egy járőrrel el kellett mennünk a helyszínre, hogy ott pontosan megmutassuk, hol raboltak ki minket. Később kiderült, erre azért volt szükség, hogy ellenőrizzék, volt-e térfigyelő kamera az utcában.

A rendőr ezután elvitt minket a szállásunkra. A recepciós nagyon segítőkész volt, belement, hogy egy olcsóbb szobára cseréljük a korábbit. Az ablaktalan szobában csupán egy vaságy és egy ventilátor volt. A visszakapott különbözetből tudtunk pár liter vizet venni és egy kis rágcsálnivalót, a többit a reptéri transzferre és metrójegyre tettük félre.  Másnap szinte ki sem mozdultunk, próbáltuk feldolgozni a történteket. Délután már nevetni is tudtunk a helyzeten. Vasárnap is csak vízért mentünk ki az utcára, nem igazán volt kedvünk nézelődni a városban, még úgy sem, hogy tudtuk, már nincs mit elvenni tőlünk.

Eljött végre a hétfő, elindultunk a Malajziai Magyar Nagykövetségre. A recepción furcsán néztek ránk, amikor mondtuk, milyen ügyben jöttünk, és mit keresünk. Közölték, hogy a magyar külképviselet már elköltözött egy új helyre. Néhány telefon után sikerült kideríteniük a címet, ami csak néhány utcával volt odébb. Ott is meglepődve néztek ránk.

Még soha nem hallottak Magyarországról és közölték, hogy abban az épületben biztosan nincs magyar nagykövetség.

Felsorolták, mely országok konzulátusai vannak abban az épületben. Felkéredzkedtünk a németekhez. Újabb telefonok következtek, végül csak annyit mondtak: az előző évben megszűnt a magyar képviselet az országban. A német ügyintéző nagyon segítőkész volt, kiderítette, hogy a hollandok intézik a magyar ügyeket.

Kuala Lumpur metróállomás

A holland nagykövetség messze volt a belvárostól, pénzünk viszont már nem volt buszjegyre, így gyalog indultunk el. Egy órát sétáltunk és sajnos ott sem kaptunk jó híreket. Az ügyintéző azt mondta: 4-5 nap, mire elkészül az ideiglenes útlevelünk, ami fejenként 15 ezer forintba kerül.

A gépünk viszont másnap este indult, és csak annyi pénzünk maradt, hogy kijussunk a reptérre.

A nőbe egy szemernyi empátia sem szorult. Széttárt karokkal csak azt ismételgette, hogy ebben nem tud segíteni, a jakartai (indonéziai) nagykövetség intézi az ügyeket, rajtuk múlik minden. Elkértem a nagykövet telefonszámát, felhívtam és elmondtam a sztorinkat. Készséges volt és megígérte: mindent megtesz, hogy felgyorsítsa a dolgokat. Azt mondta, pénzhez úgy juthatunk, hogy otthonról valaki Western Unionon keresztül átutalja az összeget, amit mi egy PIN-kód megadásával átvehetünk.

Az ideiglenes útlevelem

Úgy tűnt, minden megoldódik, de újabb akadályba ütköztünk. A Westen Unionnál csak útlevél felmutatásával adhatják ki a pénzt. Szerencsénk volt, mert az ügyintéző megsajnált minket, és csak az útlevél másolatot kérte. Miután odaadta a pénzt, annyit mondott: szégyelli magát a motoros helyett is, és sajnálja, hogy ez történt az ő országában, és ilyen élményekkel térünk haza. A pénzzel visszatértünk a holland követségre, kifizettük az időközben elkészült útleveleinket és elindultunk a repülőtérre. Épségben hazatértünk, bár a repülőtéren csodájára jártak ideiglenes úti okmányunknak, azt mondták ilyet még nem láttak.  Ma már csak nevetünk az egészen, azon ahogy futottunk a motoros után, a kicsi, ablaktalan szobán és a pillanaton, amikor megtudtuk,

nincs magyar képviselet az országban.

Még mindig nagyon hálásak vagyunk a mi két „hétköznapi hősünknek” a taxisnak és az ügyintézőnek.

Változnak az idők

Malajziában azóta ismét van Magyar Nagykövetség. Tanulva a hibámból, mindenkinek azt javaslom, hogy mielőtt elindulna, nézzen utána a legfontosabb tudnivalóknak: például a külképviseletek elérhetőségének is.

(Szöveg: Daróczi Szilárd)