Utazás

Sunyi módon emelte díjait a Ryanair

Átláthatatlan módon emelte meg több extra szolgáltatásának díját a Ryanair az elmúlt napokban.

A Ryanair szabályai szerint csak elsőbbségi beszállás esetén vihető fel két kézipoggyász a repülőgépekre. Aki nem elsőbbségi jeggyel utazik, és két bőröndje van, csak a kisebbet vihet fel, a nagyobb megy a gép csomagtartójába.

Az elsőbbségi beszállás díja 5 euró a repülőjegy foglalásakor, vagy 6 euró a helyszínen. Viszont a Telegraph próbavásárlásai alatt azt tapasztalta, hogy jellemzően inkább hat eurót számolt fel a vállalkozás az internetes előfoglaláskor.

A Ryanair szóvivője megerősítette a lapnak, hogy valóban módosultak a díjak, az online foglaláskor 5-6 euró, utólag hozzáadva pedig 6-7 euró az útvonaltól függően.

A lap megjegyzi, hogy nemcsak az elsőbbségi beszállás drágult az ír légitársaságnál, hanem a lehúzás egyik új formája is, az ülőhelyválasztás. A Telegraph átláthatatlannak találta a szolgáltatás árképzését. Az elérhető díjtáblázat szerint 4 eurótól ülhetünk egymás mellé, de ez az összeg a végére sokkal magasabb is lehet, mert a foglaláskor az ülőhelyválasztás már lényegesen drágább 4 eurónál.

A Ryanair szóvivője ebben az esetben is elismerte, hogy emelkedtek a díjak, de védekezésül elmondta, hogy az „opcionális extrák” – így hívják fapados nyelven az utasok minél nagyobb lehúzására és szívatására kitalált módszereket – díjai mindig hasonló mértékben változtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top