nlc.hu
Utazás
Megszólalt a George Clooney-t elkaszáló autó sofőrje

Megszólalt a George Clooney-t elkaszáló autó sofőrje

A színész éppen Szardínián forgatott, amikor motorbalesetet szenvedett.

Megszólalt annak az autónak a sofőrje, aki hétfőn elütötte a Szardínia szigetén forgató George Clooney-t. A színész éppen A 22-es csapdája című sorozat forgatásra tartott motorjával, amikor elcsapta egy szabálytalanul közlekedő autó. A vétkes sofőr, a 67 éves Antonello Viglino azzal védekezett, hogy elvakította a napsütés, ezért tért át az út rossz oldalára.

Fotó: AFP PHOTO / Valerie Macon

 Mint a Sky Newsnak nyilatkozva elmondta, épp visszaevickélt volna a helyes sávba, amikor hirtelen két motoros tűnt fel vele szemben. Az első, aki szerinte a színész testőre volt, még épp el tudta kerülni az ütközést, de a második – Clooney – már nem. A balesetet egyébként egy biztonsági kamera is rögzítette.
 
A sztár kisebb sérülésekkel megúszta az ütközést, már haza is engedték a kórházból. Szóvivője szerint hamarosan teljesen felépül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top