nlc.hu
Utazás
Kidobatták a Ryanair-gépről a magyarok bőröndjeit Ferihegyen

Kidobatták a Ryanair-gépről a magyarok bőröndjeit Ferihegyen

Újabb botrányos eset történt Ferihegyen, nagyon kiszúrt a magyar utasokkal Ryanair. Ismét a Kanári-szigetekre tartó járat csomagjaival akadt problémája a fapados légitársaságnak.

A Ryanair vasárnap délutáni, Las Palmasba tartó járatának fedélzetén tört ki a balhé, amikor az utasokkal a pilóta még Ferihegyen közölte, hogy egyetlenegy bőröndöt sem tesznek fel a gépre, és ha ez valakinek nem tetszik, akkor szálljon le a gépről – értesült a Blikk. A pilóta még annyi tájékoztatást adott a dühös magyar turistáknak, hogy a gép a feladott csomagokkal együtt túlsúlyos lenne.

Mint a bulvárlap megtudta, az összes bőröndöt odavitték a repülőhöz, és a gépen maradó utasok 15 percet kaptak, hogy a legfontosabb holmijaikat a kis táskájukba tegyék. Többen egyből elhagyták a repülőt, és hazamentek, amikor meghallották, hogy milyen körülmények között kellene utazniuk. Egyes információk szerint az utasok körülbelül egyharmada Budapesten maradt.

A Ryanair azt a tájékoztatást adta, hogy másnap Londonba küldik a csomagokat, és majd onnan szállítják tovább a Kanári-szigetekre, mint a legutóbbi botrányos esetnél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top