Utazás

A BKK több járatát is elmosta az eső, eközben füstölni kezdett a 3-as metró

Fennakadások vannak a budapesti tömegközlekedésben.

Az utasok türelmét kéri Facebook-oldalán a BKK, ugyanis több járatukat is elmosta az eső.

Közleményük szerint:

  • a 96-os, a 124-es, a 225-ös és a 296-os busz terelve jár, nem érinti a Sződliget utca és a Pozsony utca megállót,
  • a 197-es autóbusz pedig nem közlekedik.

Emellett egy rövid ideig az 50-es villamos helyett is csak pótlóbuszok közlekedtek egy szakaszon, a problémát azonban itt már helyreállították.

A vihar okozta fennakadásokon kívül a 3-as metró helyett pótlóbusz közlekedik a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között. A problémát nem a vihar, hanem járműhiba okozta, hétfő délután ugyanis az egyik kocsiban füstöt éreztek az utasok. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a Pöttyös utcai megállóhoz riasztották a tűzoltókat, a metró tűzjelzője is beindult. Az állomást kiürítették. A tűzoltók már nem tapasztaltak füstöt, de áramtalanították a szerelvényt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top