Strandkörkép: pénztárcabarát árak a Velencei-tónál

Hegedűs Bence | 2018. Július 28.
Körbejártuk a strandokat a Velencei-tó partján, hogy kiderítsük, mennyivel olcsóbb a lángos és a sör, mint a Balatonnál. Már az elején lelőjük a poént: sokkal.

A Velencei-tó Budapesttől 50 kilométerre fekszik, ami autópályán egyáltalán nem távolság, de a vonaton is ki lehet bírni azt a 35 percet, míg Kelenföldről leér a szerelvény az első tóparti megállóig, Velencéig. Főleg úgy, hogy most már zömmel légkondis, Flirt típusú motorvonatok járnak Budapest és Székesfehérvár között, amikre biciklit is fel lehet vinni.

Agárdon, Gárdonyban és Velencén összesen 16 kiépített strand és szabadstrand működik, mi most csak azokkal foglalkozunk, amelyek a Velencei-tó déli partján lévő vasútállomásokról néhány perc sétával elérhetők.

Velence

Velence vasútállomásától csak pár száz méterre, három perc sétára van a Velence Korzó, ahol a tó partszakaszát pár éve úgy alakítottak át, hogy – kicsit hunyorítva – a tengerpartot idézze. Széles sétány, homokkal felszórt, napernyőkkel tűzdelt szabadstrand rengeteg büfével, vízi ugrálóvárral és egy apró plázával, ahol meglepő, de van egy mini Decathlon-üzlet is.

2500 forintért nyugágy is bérelhető, és a napernyőt is fel lehet nyitni (fotó: NLCafé)

A korzó tökéletes hely gyermekes családoknak, pezsgésre vágyó fiataloknak. Hátránya, hogy jó idő esetén hétköznap is nehéz szabad területet találni a törölközőnek, hétvégén pedig szinte lehetetlen.

A Velence Korzón sorjázó büfék nagyjából azonos áron kínálják a strandételeket, szinte mindenhol lehet lángost, halat és hamburgert kapni, de állandó szereplője az étlapoknak a rántott csirkemell ugyanúgy, mint a palacsinta vagy a gofri.

A sima lángos 400 forinttól indul, a sajtos-tejfölös általában 600 forint körül van, ez ugyanannyi, mint amennyibe a sima, fagyasztott húspogácsás hamburger kerül. Fellelhető a szakaszon néhány „kézműves” hamburgerező is, ahol 1000 forinttól indulnak a burgerek. A korzón egy korsó csapolt sör – ami a legtöbb helyen fél litert jelent – már 400 forinttól elérhető, egy gombóc fagyi ára pedig 220-250 forint.

Egymást érik a büfék a korzón (fotó: NLCafé)

Összehasonlítás gyanánt: a Balatonon egy sima lángos minimum 500 forintba kerül, a sajtos-tejfölös 700-800 forint, viszont egy korsó csapolt sört ott is 400 forinttól kaphatunk.

Velencefürdő

Akik nem bírják a tömeget és nem szeretik a homokos strandot, azok ne Velencén, hanem Velencefürdőn szálljanak le a vonatról. A vasútállomástól hangulatos ösvény vezet a kis nyaralók között a velencefürdői szabadstrandhoz, ahol puha pázsit és ingyenes mosdó vár mindenkit. A sima lángos itt is 400 forint, a sajtos-tejfölös szintén 600, a csapolt sör pedig 450 forintról indul, majdnem, mint a Korzón.

A velencefürdői szabadstrand (fotó: NLCafé)

Mivel a strand apró, de ingyenes, és nagyon közel van a vasútállomáshoz, hétvégén hamar megtelik, érdemes tehát korán érkezni. Közvetlenül mellette fekszik a Tó-Party rendezvénystrand, ahol a felnőtt belépő egy napra hétköznap 800 forintba, míg hétvégén 1050 forintba kerül. Gyerekeknek négyéves kor alatt ingyenes, 4-10 év között pedig 500, illetve 650 forint a belépő, attól függően, hogy hétköznap vagy hétvége van.

Akik ismerik, csak a gárdonyi nudiként említik a velencefürdői vasútállomástól nagyjából 800 méterre lévő textilmentes partszakaszt. Itt nincsenek kiszolgáló egységek, csak néhány lejáró a vízbe, és meztelenül napozó emberek.

Gárdony

Nem gond, ha elfelejtünk leszállni Velencefürdőn, mert a gárdonyi vasútállomásról több strand is elérhető néhány perces sétával. Közvetlenül a vasútállomás mögött található a Sport Beach, ami bár fizetős, hatalmas területtel, nagy, árnyas fákkal és ökoszemlélettel várja a strandolókat. A felnőtt napijegy hétköznap 850 forintba, délután 4 óra után 730 forintba, a hétvégi napijegy pedig 1100 forintba kerül. Ugyanez gyerekeknek (3-12 év) 570, 500 és 730 forint.

Hétköznapi strandolók (fotó: NLCafé)

A Panoráma part, avagy a Pisztráng utcai partszakasz a gárdonyi vasútállomástól jobbra fekvő szabadstrand, ahol pont ugyanannyiért lehet lángost és sört kapni, mint Velencén vagy Velencefürdőn.

Szintén ingyenes a strandolás a Holdfény sétányon, ahol vízibiciklit, kajakot vagy a mostanság nagyon népszerű állva evezős szörföt, azaz SUP-ot is lehet bérelni. Az itt kapható strandkaják árai alig térnek el a korábbiaktól, úgy látszik, senki sem mer nagyon kockáztatni.

Agárd

Az agárdi vasútállomástól csak egyperces sétára van a Tópart utcai szabadstrand, a tó talán legnagyobb partszakasszal rendelkező ingyenes strandja. Szabad helyet szinte mindig lehet találni, árnyat adó fa viszont kevés van, de szerencsére lehet nyugágyat és napernyőt is bérelni. A lángos itt is 400 forinttól indul, a csapolt sör korsóját már 480-ért megkaphatjuk. Ezen a szakaszon találtuk rá a tópart legdrágább büféjére is, ahol 550 forintba kerül egy sima lángos. Egy gombóc fagyi viszont csak 200 forint.

Gazdára váró nyugágyak az agárdi szabadstrandon (fotó: NLCafé)

A szabadstrand mellett található a környék leghíresebb és egyben legnépszerűbb strandja, a Napsugár Strand. A felnőtt belépő hétköznap 900 forintba kerül, délután 4-től már csak 700 forintba, míg hétvégén 1100 forint. Ugyanez 3-14 éves korú gyermekeknek 750, 650 és 950 forint. Ezen a helyszínen működik már 41 éve az Agárdi Popstrand, ahová az Edda és Demjén Ferenc szinte hazajár.

Rossz idő esetére

Végül meg kell említenünk az Agárdi Termálfürdőt is, ami akár a családi békét is megmentheti, ha elromlik az idő.

Exit mobile version