nlc.hu
Utazás
Kis híján összeütközött két Ryanair-járat a levegőben

Kis híján összeütközött két Ryanair-járat a levegőben

Olyan közel került egymáshoz két utasszállító repülőgép a spanyol légtérben, hogy az ütközéselkerülő rendszernek kellett közbeavatkoznia. Az incidenst még vizsgálja a spanyol légügyi hatóság.

Érdekes jelentést tett közzé a repüléssel és a légi forgalommal foglalkozó szaklap, az Aviation Herald. Eszerint október 2-án kritikus közelségbe került két Boeing−737-800 repülőgép a spanyol Pamplona közelében, mindkét járatot a Ryanair üzemeltette. Az egyik gép  Sevillából a franciaországi Toulouse-ba tartott, a másik Santiago de Compostelából Palma de Mallorcára. Mindkét repülő Pamplonától délre haladt azonos repülési magasságon, 34 ezer lábon (10 363 méter), viszont repülési útvonaluk keresztezte egymást.

Az utasszállító repülőgépek szinte sosem ütköznek egymással, elsősorban a légi irányításnak, illetve az ütközéselkerülő rendszernek köszönhetően, ami most is figyelmeztette a pilótákat a lehetséges veszélyre.

forrás: Aviation Herald

A pilóták azonnal reagáltak, a Santiago de Compostelából Palma de Mallorcára tartó gép az ütközéselkerülő rendszer javaslatára 500 lábbal emelkedett, majd később visszatért 10 ezer méteres repülési magasságra, míg a másik Boeing 300 lábbal süllyedt, majd megkezdte a süllyedést a leszálláshoz Toulouse-ban. Miután az ütközésveszély elmúlt, mindkét gép rendben folytatta az útját, és biztonságosan földet ért.

A Wikipedia szerint az ütközéselkerülő rendszer (Traffic Collision Avoidance System, TCAS) egy olyan eszköz, amely a képernyőn figyelmezteti a pilótát, ha egy másik repülőgép túl közel került. Ha ez a közelség eléri azt a mértéket, amikor kitérő manőverre van szükség, akkor a másik gép fedélzetén levő hasonló berendezéssel rádiójelekkel egyezteti a helyzetet, és mindkét pilótának javaslatot tesznek arra a manőverre, amely az ütközés elkerülését a legegyszerűbben szolgálja. A manővert a pilóták hajtják végre, saját döntésük és esetleg a légiforgalmi irányító utasítása szerint.

A spanyol légügyi hatóság közlése szerint az előzetes adatok alapján a két repülő között a legkisebb távolság 122 méter volt függőlegesen és 4 kilométer vízszintesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top