Utazás

Magyar turistákat kellett kimenteni a Fogarasi-havasokban

Nyolc órán keresztül tartott a mentés.

Nyolc órát tartott két magyarországi túrázó éjszakai kimentése a Fogarasi-havasok egy veszélyes részéről – közölte kedd reggel a Mediafax hírügynökség a Salvamont hegyimentő-szolgálat Szeben megyei vezetőjére hivatkozva.

A magyar turisták a 2535 méter magas Negoj-csúcs közelében letértek a kijelölt útvonalról, és egy olyan sziklás helyre jutottak, ahonnan semerre nem tudtak továbbmenni. Hétfőn sötétedéskor riasztották a hegyimentőket, akiknek hajnali két órára sikerült levezetniük őket a Negoiu menedékházig.

A hegyimentő-szolgálat vezetője, Adrian David közölte: senki nem sérült meg, bár a hely, ahol a magyar túrázók elakadtak, rendkívül veszélyes. Elmondta, idén már kétszer szenvedtek súlyos balesetet olyan túrázók, akik – a magyarországiakhoz hasonlóan – letértek a kijelölt útvonalról.

Wikipédia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top