Utazás

Ezért hagyta több utas csomagját Dubajban a Wizzair

Tavaly szeptemberben ugyanez történt a Wizzair utasaival, ugyanezen a járaton.

Több utas csomagját is Dubajban hagyta a Wizzair, a poggyászuk – a fapados légitársaság állítása szerint – a következő (január 29-i) járattal érkezik majd meg – értesült az Index. Mint kiderült, az ok ismét az volt, hogy az időjárás miatt többet kellett tankolniuk, így a csomagokkal spórolni kényszerültek.

„Az erős ellenszél miatt megnövekedett fogyasztás és a Budapestre előre jelzett hó miatt (…) a szokásosnál több üzemanyaggal kellett elindulnia. Ezért, illetve a feladott poggyászok szokatlanul nagy mennyisége és tömege miatt néhány utas poggyászát felszállás előtt kirakodták, hogy a repülőgép a megengedett súlyhatáron belül maradjon” – nyilatkozták a Wizzairnél.

Tavaly szeptemberben ugyanez már megtörtént a Wizzair utasaival, ugyanezen a járaton – jegyzi meg az Index. Akkor is a rossz időjárási körülmények miatt kellett többet tankolnia a gépnek, és a súlyból a csomagoknál kompenzáltak, ezért több utasnak nem érkezett meg a poggyásza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top