Újabb történelmi mélyponthoz közelít a forint árfolyama, ami nagyon nem jön jól a nyaralást tervezgetőknek, mert drágábban tudnak valutát vásárolni – írja a Bors.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyarok közel harmada szeretne tengerparton nyaralni az idén; a Portfolio.hu kiszámolta, mennyivel kerülhetnek többe kedvenc úti céljaink, mint egy évvel ezelőtt.
A horvát fizetőeszköz, a kuna egy év alatt 2,4 százalékot drágult a forinttal szemben, ehhez még az inflációt és az egyre magasabb árakat is hozzá kell számolnia annak, aki az Adria partjára készül. Egy horvátországi nyaralás akár öt százalékkal is drágább lehet, mint tavaly, ez pedig egy négy-öt tagú család esetében több tízezer forintot is jelenthet – írják. Hasonló a helyzet az eurót használó országokban, így Olaszországban és Görögországban is. A becslések szerint 3-4 százalékos drágulással minden tagállamban számolni lehet.
„Az utazási irodák csak indokolt esetben változtatnak az áraikon, úgy gondolom, hogy a forint mostani árfolyama ezt még nem indokolja – mondta a Borsnak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. – Ha mégis emelni kényszerülnének, azokat, akik már lefoglalták az utazásukat, az indulás előtt legkésőbb húsz nappal értesíteniük kell a változásról. Nyolc százalékot meghaladó emelés esetén pedig a vásárló indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.”