Utazás

Négy év alatt 70 országot járt be a háromgyerekes házaspár

A családfő szeretné, ha gyerekei minél többet tapasztalhatnának a körülöttük lévő világból.
család utazás világjárs

Argentina, Chile, Tanzánia, Ruanda, Zanzibár, Mexikó, Jordánia, Egyiptom: csak néhány ország arról a listáról, amit a három gyereket nevelő, amerikai Gee házaspár megcélzott magának 2019-re, és ahova az elszántságukat látva minden valószínűség szerint el is jutnak majd.

Geeék a Yahoo cikke szerint 2015 augusztusa óta utazgatnak: ez volt az az év, mikor a családfőnek, Garrett Geenek sikerült egy általa fejlesztett telefonos alkalmazást eladnia a Snapchatnek, amiért a CNBC amerikai lap értesülései szerint legkevesebb 54 millió dollárt kapott. A házaspár ezután sokáig töprengett azon, mihez kezdjenek a vagyonukkal, végül úgy döntöttek, utazni fognak. Méghozzá nem is akárhogy.

Ahelyett, hogy időről időre lefoglaltak volna maguknak egy luxusnyaralást, Garett és felesége értékesítette a család minden ingó és ingatlan vagyonát, majd egy soha véget nem érő, föld körüli útra indultak – akkor még két pici gyerekükkel. „Mondanom se kell, a családunk meg volt róla győződve, hogy megőrültünk” – idézi a Yahoo Garett Geet, aki elárulta, a heves családi ellenállás sem tudta őket visszatartani.

„Mióta az eszemet tudom, az utazás az egyik legnagyobb szenvedélyem. 15 éves koromra nagyjából 16 országban jártam már, és egyszerűen imádtam azt, amilyen hatással a különböző kultúrák voltak rám. Szerettem volna ugyanezt az élményt megadni a gyerekeimnek is” – mondja az apa, aki a család legnagyobb kalandjairól rendszeresen beszámol a The Bucketlist Family különböző közösségi oldalain.

„Még ha minden héten a világ legkülönbözőbb részein vagyunk is, családként minden létező időnket együtt tudjuk tölteni. Őszintén megmondom, apaként ez egyike azoknak a dolgoknak, amikért soha nem lehet elég hálás.”

Nyitókép: Instagram/ The Bucketlist Family

via

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top