Gyerekkorom óta imádom a természetet, és felnőttként ilyen-olyan formában mindig foglalkoztam vele. Hivatalból is: kezdetben tanárként, aztán környezeti nevelőként, most pedig újságíróként. Ennek ellenére vannak olyan hazai természeti látványosságok, amelyeket nem láttam még élőben. Ilyen a szentjánosbogár-rajzás is, amire minden évben készülök, de eddig még nem jutottam el rá. Idén is terveztem, de az időjárás közbeszólt, és azon a pár napon, amikor el tudtam volna menni, még nem indult meg a rajzás, amikor viszont pár nappal ezelőtt elkezdődött, már megint úgy alakult, hogy ezúttal sem fogok tudni elmenni a szervezett séták valamelyikére. Arra viszont nem számítottam, hogy ha én nem megyek a szentjánosbogarakhoz, ők jönnek majd el hozzám, és a kertünkben lejtenek táncot.
Váratlan vendégek az esti altatásnál
Egyik este épp a kisfiamat próbáltuk álomba imádkozni, a nyári szünetre való tekintettel azonban ezúttal némiképp eltérve a szokásostól. Nemrég beszereztünk egy sátrat, felállítottuk a zebegényi kertünkben, és Dani kérésére ott próbáltuk őt elaltatni. Ez persze egy szünidei mámorban úszó négyéves kisfiú esetében nem egyszerű, hisz ő ahelyett, hogy a sok új élmény közül mondjuk épp a tartós hálózsákban fekvést próbálgatta volna intenzíven, inkább a sátor szellőzőnyílásait ellenőrizte. Majd mikor már megnyugodtunk, hogy végre bebújik a hálózsákba, eszébe jutott, hogy még nem számolta meg a bejárat előtt dühöngő szúnyogokat, ráadásul a derékaljak sem úgy helyezkedtek el, ahogy azt ő szeretné, ezért haladéktalanul át kellett azokat is rendeznie. Mi lélekben ekkorra már feladtuk, hogy emberi időben vissza tudunk menni a kert másik szegletében, hideg sörök társaságában ránk váró barátainkhoz, mikor Dani egyszer csak felkiáltott:
Nini, egy lámpás bogár!
Egyszerre ugrottunk fel, és nem akartunk hinni a szemünknek: a sátor bejárata előtt tényleg egy aprócska, zöldes fénypont imbolygott. Dani eddig még csak a Bogyó és Babóca sorozat meséiben látott szentjánosbogarat, így mondanom sem kell, baromi büszkék vagyunk rá, hogy egyből rájött, kihez van szerencsénk, még akkor is, ha ez a bogár egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a mesebeli társai, hisz sem mosolygó arca, sem kézben tartott lámpása nem volt.
A hímek röpködnek, a nőstények a fűben várnak
A szentjánosbogarak rajzása a nyár egyik legszebb természeti jelensége, melynek során a világító hímek repülve keresik a nőstényeket. A világon mintegy 2000 szentjánosbogárfaj él, többnyire a trópusokon, Magyarországon viszont csak három fordul elő: elsősorban a párásabb élőhelyeken, ritkás erdőkben, mocsarakban, folyó- és patakvölgyekben, nedves réteken találkozhatunk velük. A világítás a hímek és a nőstények egymásra találását segíti elő, a fényt a potrohukban található világítósejtek segítségével adják ki. Érdekes, hogy a luciferin nevű világító anyag már a lárvákban, a bábokban, sőt a frissen lerakott petékben is ott van, bár esetükben persze önvédelmi szerepe van: az őket megkívánó nagyobb állatok számára jelzik ily módon, hogy ne egyék meg őket, mert mérgező anyag van bennük.
A „lámpás bogarak” feltűnésével persze az esti altatásnak azonnal vége szakadt, mindhárman kimásztunk a sátorból. A kertben bármerre néztünk, apró zöld fények cikáztak ide-oda, és mintha csak titkos morzejeleket adtak volna egymásnak, néhány másodpercre kihunytak, majd újra felvillantak. A mozgó zöld lámpások mellett a fűben is látni lehetett mozdulatlan fénypontokat. Ezek a nőstények voltak, melyeket jelentéktelen, lárvaszerű külsejük miatt egyes helyeken találóan fényférgecskének is hívnak. A nőstények a hímekkel ellentétben röpképtelenek, de a nemek közötti egyenlőtlenségnek ezúttal oka van, így ugyanis, hogy ők legalább fix helyen vannak egész este, sokkal nagyobb eséllyel találnak egymásra, mint ha mindkét fél összevissza szálldosna. A nőstény igyekszik biztosra menni, hogy a hím észrevegye: a potrohát a magasba emeli, hogy a fénye még jobban láthatóvá váljon, de a hímeknek persze van is érzékük ehhez, ugyanis hatalmas szemeik lefelé állnak, így repülés közben akár 50 méterről is kiszúrják a világító nőstényt. Az egymásra találására nincs sok idejük, nagyjából tíz napon át két-két óra áll rendelkezésükre esténként.
A hímek alig egy centiméteresek, míg a nőstények 2,5 centiméteresek is lehetnek. A lárvák egy-két évig fejlődnek, és meglepő étrendjük van: többnyire csigákkal táplálkoznak, vérmességükben még a náluk akár kétszázszor nagyobb csigákra is rátámadnak. Amikor aztán elérik a megfelelő méretet, bebábozódnak. A legtöbb faj esetében a kifejlett bogarak már nem vesznek magukhoz táplálékot. Nem is tudnának, mert a szájszervük csökevényes, rövid életük alatt kizárólag a szaporodásra koncentrálnak, a hímek a párzás, a nőstények a peterakás után rövidesen elpusztulnak.
Még lehet csatlakozni a szentjánosbogár-sétákhoz
Országszerte több helyen is szerveznek esti sétákat, melyek során szakvezetés kíséretében lehet megcsodálni a szentjánosbogarak táncát. Az időjárás persze jelentősen módosíthatja az előre megadott időpontokat, az elmúlt napok zivataros estéi például nem kedveztek a programnak, ugyanis a szentjánosbogarak, akárcsak mi, emberek, a kellemes, meleg nyári estéket szeretik. A sétákat szervező nemzeti parkok, arborétumok honlapjukon, Facebook-oldalukon jelzik az aktuális helyzetet; mielőtt nekiindulunk, érdemes tájékozódni.
- A szentjánosbogár-séták legismertebb helyszíne az Alcsúti Arborétum, ahol jó néhány évvel ezelőtt rendeztek először ilyen programot. Akkor még csak néhány fő vett részt rajta, ma már a rajzás idején naponta három vezetett túra is van, és a nyolc-tíznapos időszak alatt több ezren jönnek el. Szentjánosbogár-infó itt.
- 2019. június 29-én Éjszaka a karszton – szentjánosbogarak nyomában címmel az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága szervez túrát. A túrára előzetes bejelentkezés szükséges.
- A bogarmester.hu oldalon több helyszín közül is választhatunk, a bükki Hór-völgytől kezdve a Soroksári és a Zirci Arborétumon át Eplényig. A sétákra előzetes regisztráció szükséges, a jegyet online tudjuk megvenni.