
Szeptembertől kitiltják a nagy tengerjáró hajókat Velence történelmi központjából. Az olasz kormány az ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású hajók mozgását korlátozná a cölöpökre épült városmag környékén – adta hírül a BBC News.
A döntés azután született, hogy júniusban egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált 275 méteres tengerjáró hajó a Giudecca-csatornában, a balesetben legalább négyen könnyebben megsérültek.
Az ütközés után több ezer velencei tüntetett a szűk csatornákra behajtó tengerjáró hajók ellen, a közlekedési tárca megoldást ígért a problémára.
A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben már kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította.

Velencében már lépni is alig lehet a turistáktól (Fotó: Unsplash)
Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagy hajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Ez több mint 280 millió euró bevételt jelentett a város számára. Az Európai Bizottság kulturális blogja, az Európa Pont áprilisban arról is beszámolt, hogy Velencében bevezetik a turistaadót is, amit azoknak kell megfizetniük, akik nem a város valamelyik szállodájában laknak, csupán beugranak körülnézni. A rendelkezéstől éves szinten hárommillió eurónyi bevételt várnak.