nlc.hu
Utazás
Minden évszakban akad látnivaló Szabó Magda szülővárosában

Minden évszakban akad látnivaló Szabó Magda szülővárosában

Tudtad, hogy Debrecenben a Virágkarneválon túl is nagyon sok élet van? Mutatjuk, milyen programok várnak!

A kálvinista Róma, civisváros. Így is becézik Magyarország harmadik legnagyobb városát, Debrecent.

Tudjuk, hogy van, amikor a száraz adatok unalmasak, de higgyétek el, Debrecen esetén fontos egy kis töri ismeret, hogy igazán értékelni tudjátok a város minden zegét-zugát.

Ugyanis Debrecen a XV. században nemcsak a régióban, de kontinens-szerte ismert volt, kulturális és gazdasági központként virágzott. Sajnos a mohácsi vész után csapások sora érte, nem volt vár sem városfal, ami megvédte volna. A már akkor nyitott gondolkodású lakók azonban megmentették a pusztulástól, ez vezethetett ahhoz is, hogy a XVI. században egyedülálló, fejlett iskolahálózatot létesítettek a kálvini reformáció tanaira építve.

(Fotó: Debrecen.hu)

(Fotó: Debrecen.hu)

Debrecen később is fontos szerepet kapott a történelemben, először 1849 januárjában lett Magyarország fővárosa, és vált a „magyar szabadság őrvárosává”, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. Majd itt, a Református nagytemplomban mondták ki 1849-ben Magyarország függetlenségét, a Habsburg-ház trónfosztását.

A második világháborúban a várost nagy csapások érték, az épületek felét lebombázták. Az újjáépítés során azonban Debrecen megint kiemelkedő szerepet kapott és 1944-ben újra az ország fővárosa lett, itt ülésezett száz napig az ideiglenes nemzeti kormány.

Ma Debrecen az ország fontos kulturális, tudományos és építészeti központja.

Ha kultúrára vágysz, Debrecenbe jó helyre érkeztél

Ha már kulturális központként emlegetjük a várost, fontos megjegyeznünk, hogy nem akárkik kezdték itt a pályafutásukat. A 19. századi izzó élet ide vonzotta Ady Endrét, Krúdy Gyulát és Tóth Árpádot is.

Itt született a Kossuth-díjas és ma újra nagyon felkapott és elismert író, Szabó Magda, de az egyik legismertebb költőnk, Csokonai Vitéz Mihály is. Szabó Magda emlékháza izgalmas kikapcsolódást nyújt a városban, a Kossuth utca 35-ben (a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának udvarán található). De a kor nagyjait bemutató Debreceni Irodalmi Múzeum is több órás programot ígér.

Hogy folytassuk a híres debreceniekkel, a város szülötte Gubás Gabi színésznő, Molnár Levente a Tankcsapda gitárosa, Vásáry André szopránénekes, Schell Judit színész és Kapás Boglárka úszó is.

Ha már a színészeket emlegettük, fontos tudni, hogy Debrecen kultúrájában fontos szerepet játszott az 1865-ben megépített első kőszínház, amit 1916-ban Csokonai Színháznak neveztek el. Annak ellenére, hogy a büdzsé elég szegényes volt, a társulatban olyanok léptek föl, mint Blaha Lujza, Krémer Jenő, Rózsa Lili vagy Csortos Gyula. A gyönyörű épület ma is üzemel, a Kossuth utca 10-es szám alatt.

(Fotó: Debreceni Virágkarnevál/ Facebook)

(Fotó: Debreceni Virágkarnevál/ Facebook)

Ha még ennyi sem elég a kultúrából, márpedig miért is lenne, akkor fontos megjegyeznünk, de sokan tudják, hogy itt tartják Magyarország egyik legnépszerűbb kulturális rendezvényét, a Virágkarnevált. Aki tehát egy alternatív augusztus 20-i eseményre vágyik, mindenképp ilyenkor látogasson el a civisvárosba.

Ha mégsem sikerül ilyenkor érkezni, de még több kultúrát akarunk beszippantani magunkba, akkor Magyarország második legnagyobb kiállítóhelye, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ egész évben, 3000 négyzetméternyi kiállítótérrel várja a látogatókat. Olyan neves művészek munkáit mutatták már be, mint André Kertész, Pablo Picasso, Georges Rouault vagy Leonardo da Vinci. Rendszeresek a zenei és irodalmi estek is.

Friss levegőn, gyalogosan

Az elmúlt években folyamatosan erősödik a debreceni turizmus, ennek egyik fő oka, hogy Budapesten kívül csak itt található nemzetközi repülőtér. Nem véletlen tehát, hogy a kelet-magyarországi nagyvárosban is megjelentek a nagyobb ívű városi séták szervezői.

Az egyik legnépszerűbb az Imagine Debrecen, ami kiemelkedő helyen végzett turisztikai listákon is. Az idegenvezető a város történetét belülről, egy különös perspektívából mutatja be, közvetíti az egykori írók és kereskedők, egyházi személyek, épületek és ott lakók izgalmas történeteket.

És, ha már izgalom, a város legismertebb terét, az Egyetem teret nem érdemes kihagyni, ahol egy francia kertek mintájára épült zöldövezet is van. A botanikus kert közel 200 éves, az arborétum gyűjteménye Európa szerte ismert, jelenleg mintegy ötezer különböző növényfaj található meg benne.

Az egyetemi botanikus kert (Fotó: Debrecen.hu)

Az egyetemi botanikus kert (Fotó: Debrecen.hu)

A belváros szívében van a Kossuth tér a híres Aranybika szállóval, és a Debreceni Református NagytemplommalKicsit lejjebb, a Piac utcánál mindenképp érdemes megnézni a Csonkatemplomot, amit, miután az alföldi szelek teljesen leromboltak, az építészek úgy vélték, isteni akarat, hogy a kupola sosem áll meg, így bástyaszerű kialakítást adtak neki, ezért lett a helyi elnevezése „Csonkatemplom”.

A sétához meleg szívvel ajánljuk a Pallagi úton található, 1913-ban épült és ma is működő Nagyerdei Víztornyot is. Itt meg lehet egy picit pihenni, ugyanis az élményközpontjában 34 méter magas kilátó, művészeti galéria, mászófal, riksakölcsönző, kávézó és fröccsbár is van.

Gyerekek is vannak a kirándulócsapatban? A Kárpát-medence legrégebbi kisvasútja is Debrecenben van, a Zsuzsi Erdei Vasúttal, a központtól keletre az Erdőspuszták tájain utazhatunk, 50 percet. Legnagyobb előnye a felnőtteknek, hogy egy igazi nyugiba érkeznek. Láthatjuk út közben a tanyák jellegzetes világát, néha pedig fás, zöld alagutakban lehet pihegni. Erdei iskola és tanösvény mellett a délceg Kilátó is természet közeli programot nyújt.

Lemaradtál a Virágkarneválról? Télen is érdemes ide látogatni

Debrecen nagyon örülne, ha nemcsak a leghíresebb ünnepére, de Adventre is minél több látogató érkezne, ugyanis különböző rendezvényekkel várják a turistákat. A vásár a Református Nagytemplom előtti úton húzódik, a bódésor templom felőli végén a Debrecen Eye áll. Helyi termelőktől lehet vásárolni sajtot, mézet, készételből kolbászt, csülköt, forralt bort, puncsot és mindent, ami általában egy ilyen vásáron megtalálható. Kori pálya is lesz, és kézműves vásárt is tartanak.

A debreceniek, ha fagy, ha nem szeretik az újévet is együtt tölteni a Kossuth téren. Népszerű hazai sztárfellépőkkel és tűzijátékkal készülnek, ezután utcabál következik.

Szállást és éttermet keresel? Segítünk

Körbenézve a kínálatban és a visszajelzésekben azt mondhatjuk, hogy top kategóriában a

  • Hotel Divinus
  • az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel (érdemes a helyi gyógyfürdőket kipróbálni)
  • illetve a Hotel Lycium a legnyerőbbek

Olcsóbb árkategóriában a város leghíresebbje, a Grand Hotel Aranybika is szerepel a Platan Hotel és a Boutique Hotel Régi Posta, na meg a Belga Boutique Hotel mellett.

Ha egy jót szeretnénk enni, a listák szinten egyöntetűen ugyanazokat az éttermeket ajánlják. A Kossuth utcában található Csokonai étterem a legnépszerűbb ár-érték arányt is nézve. Ezt követi az IKON étterem a Piac utcán, ahol a magyaros ételek mellett nemzetközi konyha is van és a vegákra, vegánokra is bőséges választékkal gondolnak.

Kiemelkedő helyen végzett a Művészbejáró étterem, de ha nem nagy lakomára akarunk beülni,  csak bekapnánk éppen valamit, a TripAdvisor szerint a Bonita Bisztrót érdemes választani.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top