Inkább a boomerek emlékezhetnek erre, a milleniálok kevésbé, de volt a nyolcvanas-kilencvenes években egy erős felhozatala az alacsony költségvetésű sci-fi és fantasy filmeknek. Moziba ezek általában nem kerültek, inkább egyenesen VHS-en hozták be a rendszerváltás körül elképesztő ütemben szaporodó, szerzőijog-ügyekben kérdéses legalitású forgalmazók, esetleg alámondásosan terítette valamelyik haver gazdag nagybácsija, akinek két videója volt és tudott másolni.
Ezekben általában Jürgen Prochnow- és Rutger Hauer-kaliberű színészek játszották a főszerepet, megjegyezhetetlen címük volt és drága díszletek és világítástechnika híján általában olyan vidékeken játszódtak, mint ez.
Fotó: Neményi Márton
Nagyjából ez járt a fejemben, miközben a Káli-medence legsúlyosabb látványossága, a szürreális Kőtenger környékén barangoltunk. A Kőtenger persze nem filmes díszlet, nem is tudom, forgattak-e itt valaha tisztességes B-kategóriás sci-fit vagy fantasyt (hazánk akkoriban még nem volt ekkora filmes kiszolgálóország), mindenesetre teljesen szürreális élmény itt kóricálni, vagyis az lenne, ha nem lenne tömve túrázókkal és turistákkal.
Hát ezért kell télen menni.
Meg azért, mert a szürkeség, a nyálka és a köd (ami mostanában a telet jelenti, leszámítva a rohamszerűen érkező és távozó tavaszias, vagy éppen szibériai jellegű napokat) még inkább kihozza a vulkáni kövek és a rájuk tapadt változó állagú moha túlvilági jellegét. Főleg úgy, hogy embert nem látni ilyenkor.
Aki elmegy, annak táblák mesélik el részletesen, mi ez az egész, de addig is álljon itt egy kis Wikipédia-mélységű ismeretterjesztés. A Kőtenger régen tó volt, az üledékét pedig az évezredek alatt cementálták a kövek, kavicsok közt szivárgó kovás oldatok. Az így keletkezett hatalmas sziklák az acélnál is keményebbek voltak: őket nem tudta elpusztítani az erózió, a körülöttük lévő homokot viszont igen, így maradtak itt ezek a bizarr, kortárs szoborként is simán értelmezhető monstrumok. A „kiállítás” sztárja a Kelemen-kő, amely tényleg kész műalkotás: annyira instabil, hogy már akkor is borulna, ha ráállna pár felnőtt ember, igazi ingókő.
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Akárhogy is próbáltuk, a képek csak érintőlegesen képesek visszaadni a hangulatot. Úgyhogy szövegben is hangsúlyozzuk, hogy a Kőtenger jelenleg a legtutibb kirándulóhely a Balaton környékén, igaz, turista-infrastruktúra (szerencsére) nincsen, és nagyjából másfél órányi izgalmat tartogat, azaz egy teljes napot ne szánjunk rá. Még jó, hogy lazán megtalálja a Google Maps. Meg az is jó, hogy közel van például a téli szezonban is – rettenetes turisztikai bullshittel élve – gasztrodesztinációként működő és létező Badacsony és az ő éttermei.