nlc.hu
Utazás
Az idei évben még drágább egy kirándulás a Balatonnál

Akár 52 ezer forintba is kerülhet egy balatoni látogatás ottalvás nélkül

Az idei évben még a korábban tapasztaltaknál is drágább árakra számíthatunk, ha egy balatoni kiránduláson törnénk a fejünket. Egy tulaj szerint azonban még ez sem fedezi teljesen a költségeiket.

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, hatalmas drágulás lesz megfigyelhető a Balatonnál. Idén talán még az eddigieknél is drágább lesz egy balatoni kiruccanás, ugyanis az rtl.hu beszámolója alapján annyira megnövekedtek az árak, hogy ottalvás nélkül akár 52 ezer forintba is kerülhet az egynapos látogatás.

A Balaton általános látképe a Soós-hegyi kilátóból

A Balaton általános látképe a Soós-hegyi kilátóból (Fotó: Getty Images)

A Pénzcentrum adatai szerint 4 főnek Budapestről Siófokra akár háromszor annyiba kerülhet eljutni vonattal, mint kocsival, továbbá az ételek-italok mellett a strandbelépők is drágultak. A szigligeti községi strandfürdő árai például 500 forinttal, a tihanyi Napsugár Beachen pedig duplájára emelkedett.

Természetesen az ide látogatókat családi kedvezményekkel és mindenféle kedvezményekkel várjuk. Két felnőtt és két gyerek belépő 3500 forintba kerül. Ha két felnőtt és három gyerek érkezik, illetve több gyermek, akkor pedig 3900 forintba

– mondta Vinczéné Polgár Andrea strandvezető az RTL-nek. 

Az egyik strandoló elmondása alapján, ha valaki spórolni szeretne, akkor a legjobb megoldás, ha hoz magával ételt, illetve nem bérel vízibiciklit. Egy bisztró dolgozója azt is elárulta, hogy jelenleg húsz százalékot emeltek az áraikon, így a rántott csirke rizibizivel 4490, a fish and chips pedig 4790 forint lett. 

Ahogyan a melegételek, úgy a fagylalt ára is jelentősen drágult. 

Most 550-ért adjuk, bár én úgy érzem, hogy ez nem reális, ugyanis a villanyunk háromszorosára, négyszeresére ment föl. Az alapanyagáraknak 15-20 százalékos emelkedése volt a tavalyihoz képest. Sajnos a piac ezt az 550-600 forintot bírja el, elképzelhető, hogy majd megemeljük, de meglátjuk, hogy mennyi turista lesz

– mesélte a tulajdonos. 

Ha az útiköltséget, a strandbelépőt, illetve az étkezési költséget kiszámoljuk, akkor egy nap a Balatonnál akár 52 ezer forint is lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top