Utazás

Közvetlen járat indul Zadar városába idén nyártól

A Ryanair gépei hetente kétszer indulnak majd a horvát tengerpartra.

Júliustól hetente kétszer közvetlen járatot indít a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába (Zadar) – közölte az MTI. A Ryanair közleménye szerint a nyári menetrend életbe lépésétől, júliustól szeptemberig, hetente két alkalommal repül a Ryanair a magyar főváros és az adriai tengerpart között. A légitársaság honlapja szerint július elejétől szeptember végéig csütörtökönként és vasárnaponként közlekednek a gépek a két város között.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A Horvát Idegenforgalmi Közösség korábbi tájékoztatása alapján tavaly 644 ezer magyar vendég csaknem 3 millió 276 ezer éjszakát töltött Horvátországban. A magyar turisták által a negyedik legkedveltebb térségnek számít Zára és környéke, ahol a múlt évben 89,6 ezren jártak és 554 ezer vendégéjszakát töltöttek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top