Top ajánlatok: 2021-ben rengeteg újdonsággal vár Dubaj

nlc | 2021. Április 01.
A Közel-Kelet leglátogatottabb városa Dubaj, az emírség pedig ennek megfelelően rengeteg újdonsággal és programmal várja a turistákat.

Ramadán

Az iszlám (bármilyen furcsa szó is ez) legszentebb hónapja, az iszlám holdnaptár kilencedik hónapja, mikor is a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, és naponta akár többször is ellátogatnak a mecsetbe, ahol a Koránt tanulmányozzák. Ha lemegy a nap, Dubaj városa életre kel. A boltok kinyitnak, egymást érik a kulturális, művészeti események.

A Sheikh Mohammed Központ is készül, a hónap során több iftárt, azaz vacsorát tartanak. Az iftár nagy, csoportos étkezést jelent, általában családi körben, a Sheikh Mohamed előadói pedig gyorsan tesznek is róla, hogy annak ellenére, hogy akár idegen turistákkal leszünk egy teremben, mégis családias hangulatban telik a vacsora.  

A humusz a legtöbb arab étkezés alapétele (Fotó: Unsplash)

Világkiállítás

Október 1-én kezdődik, és 2022 március 31-én lesz vége. A Expo 2020 Dubai több millió látogatót vár, azt mondják, a kiállításon nemzetiségtől, származástól és kortól függetlenül bárki találhat magának programot. A kiállításon természetesen Magyar Pavilon is lesz, már bőven építik. A Pavilon gondolati ívét a makoveczi szellemiség alkotja, egy olyan kettős rétegű faszerkezetű épület, amely egy belső kupolából és az azt körülvevő külső burokból áll. Az épületet Makovecz Imre egykori tanítványa és munkatársa, az Ybl Miklós-díjas magyar építész Csernyus Lőrinc tervezte.

A világkiállítások történetében ez az első, amit a Közel-Keleten tartanak. Több mint 190 ország lesz jelen a fél évig elnyúló rendezvényen.

Museum of the Future, avagy a Jövő Múzeuma 

Amit tudunk, hogy idén nyílik, és hogy ez közel 30 ezer négyzetméteres épület, 77 méter magas, újonnan épült hétszintes épületben kap helyet. A leírás szerint a múzeum az elfogadás és a jövő „csarnoka”, mely szerte a világból egyesíti és bemutatja a kutatók, feltalálok és dizájnerek ötleteit, az intézmény elhivatott, hogy egyfajta inkubátorként teret adjon a kreativitásnak. Az épület már kívülről is lenyűgöző, meg is mutatjuk: 

Ain Dubai

Már megénekeltük egyszer: a Bluwaters Islanden épülő óriáskerék a világ legnagyobbja a maga 210 méteres magasságával. 48 kabinnal forog, kabinonként 30 utas / vendég szállhat be. Az út során Dubaj teljes látképe elénk terül. 

Az óriáskerék megépítéséhez 9 ezer tonna acélt használtak fel. 

Fotó: DTCM

Palm Fountain 

Dubaj már eddig is nagyot gurított, ha szökőkutakról volt szó, de a Burdzs Kalifa lábánál lévőhöz képest is szintet ugranak. A Palm Fountain 14,000 négyzetméteren terül el, és akár 105 méter magasra lövi a vízsugarat, a show-t pedig 3000 ledlámpa teszi még élénkebbé. Összesen 20 „víztáncot” programoztak bele, melyek a napfényes óráktól kezdve éjszakáig láthatóak.

Dubaj Opera

Lenyűgöző koncertterem, a világ egyik legjobb hangzásával, de: már maga az épület megér egy misét előadás nélkül is. A hatalmas színházteremben természetesen nemcsak operákat, hanem színdarabokat is bemutatnak, illetve egyéb más színpadi show-kat, koncerteket. Az idei programokért az intézmény weboldalán kutathatunk

Az operaház épülete kívülről is lenyűgöző (Fotó: Unsplash)

Wellness

Bár Magyarország is tele van wellnesshotelekkel, az Dubaj-wellness más vonal. Ott van például a JW Marriott Marquis’ Saray Spa, ahol az ősi gyógyítási módszereket egészítik ki modern kezelésekkel, melyhez sokszor a Holt-tenger sóját használják. A Royal Mirage a klasszikus Hammam rituálé otthona. A Hammam a test felmelegítésével kezdődik a fürdő legmelegebb helyiségében, ezt követi egy kevésbé forró helyiségben a habos szappanozás, egyes helyeken ilyenkor masszázst is lehet kérni. 

Dubajban az utóbbi években hódító útjára indult a jóga. Rengeteg stúdió van, de szerveznek órákat a tengerpartra a naplementéhez, vagy éppen a napfelkeltéhez igazítva, de mindez „sehol sincs” a víz alatti jógához képest, amit a Lost Chambers akváriumban rendeznek meg. Miközben az ászanák közt váltasz, több ezer tengeri állat látványában gyönyörködhetsz. Valahogy így: 

Adrenalinnal teli programok

Vagyis pörgesd fel az adrenalinszinted. Dubaj az adrenalinfüggők közel-keleti fővárosa, erre az egyes példa: ejtőernyős ugrások 4000 méter magasból a SkyDive Dubai-jal. 

Fotó: SkyDive Dubai Facebook

A világ leghosszabb városi zipline-ja is benne van a kínálatban. Utóbbi ráadásul nemcsak hosszú, hanem gyors is, majd 80 km/óráig begyorsulhatsz a város felett – vagy éppen begyorsulhattok, ugyanis tandemcsúszásra is van lehetőség.

Csúszdaparkok és szórakoztató centrumok

A Motiongate Dubai, a Bollywood Parks Dubai és a Legoland Dubai egytől egyig egész napos program. Előbbi kettőben vidámpark, show, épített filmes díszletek, sőt: a Motiongate-ben olyan hullámvasutak, melyek sokszor nem is azért ijesztőek, mert kegyetlen pályán mennek végig, hanem mert mindezt tök sötétben és irtózatos tempóban. A Legoland Dubai-nak a Lego-kiállításon (és hatalmas bolton túl) van egy gyerekekre optimalizált vízi vidámparkja is, de csúszdaparkból van ennél sokkal nagyobb is, mint például az Atlantis, The Palmhoz tartozó. Erről beszélünk: 

Gyerekkel is kész öröm

Fentebb említettük a Legolandot, ami – miként a csúszdaparkok egy része is – gyerekekre van szabva, de Dubaj annál ezerszer profibb, mint hogy csak ennyit kínáljon a családoknak. Vegyük például az Aventura Parkot, ez egy parádésan jól felszerelt kalandpark. Hat különböző szintű akadálypályát építettek, már 3-4 éves gyerekek is jól ellesznek. A nagyobbak és a felnőttek az izgalmas csúszkapályákat, vagy akár a mászófalat is kipróbálhatják.

Ha már elegetek van a melegből és a kinti programokból, érdemes kipróbálni a Ski Dubait. Elvégre, van abban valami komikus, hogy a sivatag közepén síelhetsz, vagy ha a pont a sivatag lenne sok, irány a Green Planet, ami egy fedett trópusi esőerdő majd 3 ezer fajta állattal és növénnyel. 

És ha már a városban vagy, néhány tipp, amiről már írtunk hosszabban: 

Exit mobile version