nlc.hu
Utazás

Medvenyomok a Balaton-felvidéken?

Már a Balaton-felvidéken is medve jár?

Egy túrabeszámoló szerint már a Balaton környéke is tartalmaz nyomokban medvét.

Csutka István túrázó a saját blogján írt arról, hogy július első hétvégéjén az Országos Kéktúra Balatonhenyénél elterelt útvonalának közelében medvetalp-nyomokat talált az erdészeti úton.

„Eléggé sokkoló élmény a Balatonnál találni egy ilyen nyomot…Ilyen messzire és főleg ebbe az irányba pedig még nem merészkedett el a zöldfolyosókon keresztül idáig egy medve sem. Persze óriási távolságokat képesek megtenni elég rövid időn belül és ráadásul a Kéktúra most erre terelt szakasza korábban alig járt ösvény volt, így nem nagyon zavarhatta meg őket senki” – idéz a beszámolóból a 444.hu.

A biztonság kedvéért Csutka István több szakértőnek is megmutatta a helyszínen készült fotókat. Hozzátette, elképzelhető, hogy egy anyamedve járt arra bocsával (vagy éppen bocsaival), ugyanis a nagyobb talpnyom mellett talált egy kisebbet is.

medve

Fotó: Pixabay

Medvék nyomában:

Medvét láttak a horgászok Nógrád megyében

Lefotózták a börzsönyi medvét, jól fejlett példány bóklászik arrafelé

Gigászi medvelábnyomot találtak Diósjenőnél

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top