Minden eddiginél nagyobb tűzijáték lesz augusztus 20-án

S. Z. | 2021. Július 15.
Az eddigieknél nyolcszor-kilencszer több rakétát fognak fellőni a 2021-es gigantikus budapesti tűzijátékon augusztus 20-án.

Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék, ha mindenki a fővárosba jönne – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Közölte: a 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet. Mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról, és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat.

Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai, rendezvényszervezői és más ágazatoknak jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent – mondta Guller Zoltán.

Kitért arra, hogy augusztus 18-tól 22-ig folyamatos rendezvényeket szerveznek Budapesten. Mint fogalmazott, augusztus 20. minden magyar ünnepe, Magyarország születésnapja, ehhez méltó ünnepsorozatot terveznek rendezni.

Azt szeretnék, ha ezen a hétvégén mindenki a fővárosba jönne, a szálláshelyek megtelnének, ezzel is segítve a turizmus újraindulását – mondta, hozzátéve: a kereskedelmi szálláshelyek előfoglaltsága már most 65 százalékkal magasabb erre az időszakra, mint az előző évben.

(MTI)

A tavalyi tűzijáték elmaradt: 

Exit mobile version