Porgányi Péter, a Készenléti Rendőrség kiképzője szabadidejében extrém sportoló, ha nem lövészetből vizsgáztat egyenruhásokat, éjszakai futásokon és ultra-hosszútávú versenyeken vesz részt. Legutóbb egy hatvanórás megmérettetésen tette magát próbára, és nem is akárhol, hanem Abu-Dzabi mellett a sivatagban.
A szervezők pedig nem könnyítették meg a résztvevők dolgát, okostelefont és okosórát nem vihettek magukkal, ételhez is csak különböző feladatok során juthattak, és voltak egyéb kihívások is, például egy perc alatt kellett visszapakolni a hátizsákjuk tartalmát.
Porgányi Péter a három nap alatt több holtpontot is megélt, de nem jutott eszébe, hogy feladja. „Ha az ember megteszi még azt a plusz egy lépést, akkor a többi már nem lesz nehéz” – nyilatkozta a Készenléti Rendőrség kiképzője, akinek természetesen már megvan a következő célja is, egy 72 órás versenyen szeretne indulni.
(via Bors)