nlc.hu
Utazás
60 órás sivatagi versenyen vett részt egy magyar rendőr

60 óra a sivatagban: extrém versenyen vett részt egy magyar rendőr

Voltak rosszabb pillanatok, de Porgányi Péter nem adta fel, és már a következő versenyre készül.

Porgányi Péter, a Készenléti Rendőrség kiképzője szabadidejében extrém sportoló, ha nem lövészetből vizsgáztat egyenruhásokat, éjszakai futásokon és ultra-hosszútávú versenyeken vesz részt. Legutóbb egy hatvanórás megmérettetésen tette magát próbára, és nem is akárhol, hanem Abu-Dzabi mellett a sivatagban.

A szervezők pedig nem könnyítették meg a résztvevők dolgát, okostelefont és okosórát nem vihettek magukkal, ételhez is csak különböző feladatok során juthattak, és voltak egyéb kihívások is, például egy perc alatt kellett visszapakolni a hátizsákjuk tartalmát.

Porgányi Péter a három nap alatt több holtpontot is megélt, de nem jutott eszébe, hogy feladja. „Ha az ember megteszi még azt a plusz egy lépést, akkor a többi már nem lesz nehéz” – nyilatkozta  a Készenléti Rendőrség kiképzője, akinek természetesen már megvan a következő célja is, egy 72 órás versenyen szeretne indulni.

Férfi gyalogol a sivatagban

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Pixabay)

(via Bors)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top