nlc.hu
Utazás

Kirándulás és shopping Parndorfban és környékén

Ha nem csak vásárolni mennél Parndorfba!

Az élményvásárlás magasabb szintje, ha a boltozást egy kis kirándulással is össze tudjuk kötni. Erre kínál lehetőséget Parndorf és környéke.

A parndorfi Outletbe elutazni egész napos program, azonban ha már ennyi időt szánunk rá, érdemes az élményfaktort még tovább tekerni, és beiktatni egy-egy mini kirándulást. Persze azt is megtehetjük, hogy a következő hosszú hétvégét vagy akár a nyaralást is a Fertő tóhoz szervezzük, remek családbarát lehetőségek várnak, egy délután erejéig pedig akár busszal is átruccanhatunk az outletbe, beszerezni ezt-azt akciósan.

Egynapos shopping és kirándulás

Outletbe nyilván azért megyünk, hogy olcsóbban (sőt, lehetőleg sokkal olcsóbban) beszerezzük a szükséges ruhákat, kiegészítőket, legyen szó nyaralásról, szezonális holmikról, iskolakezdésről vagy fontos családi eseményről, ami megkívánja az új ruhát. Minderre pedig rá kell szánni az időt: ha már utazunk, tervezzünk egy egész nappal, így nem kell rohanni sem. Ebből a szempontból a parndorfi outlet mellett szól, hogy több, mint 160 márka van jelen a sporttól (Nike, Adidas, Puma, stb.) az olyan népszerűeken át mint a Polo Ralph Lauren, Tommy Hilfiger vagy a Karl Lagerfeld, egészen az igazi luxusig (Burberry, Gucci, Armani), így sanszos, hogy megtaláljuk, amire szükség van. Ez tehát pipa.

McArthurGlen Designer Outlet Parndorf

McArthurGlen Designer Outlet Parndorf (Fotó: Designer Outlet Parndorf)

Az egész napos vásárolgatás azonban kimerítő, ezért érdemes másban is gondolkodni. Ottlétünk alatt az evés-ivás-pihenés háromszögét megoldhatjuk a helyi kávézókban, éttermekben vagy valamelyik Foodtrucknál, és úgy általában az utcákat alkotó boltok előtti padok, játszóterek is ott vannak, ha kell egy kis szünet. Lehet azonban ennél többet is kihozni a napból, és a délután egy részében inkább nézelődni egyet a környéken. Semmi túra, csak kellemes lődörgés, nyugalom és szemeink pihentetése a tájon.

Ezt tehetjük meg a Fertő tónál, ami kocsival alig negyedóra. Podersdorf am See vízpartján például ott találjuk a tó egyetlen világítótornyát, igazi piros-fehér színűt, romantikus stég végén, álomszép kilátás társaságában. Működik, de felmenni nem lehet, bár nem is kell. Fotóbarát a stégről nézve is, de érdemes a mobilt inkább eltenni, mert a vízpart látványa megéri, hogy inkább azzal foglalkozzunk. Ha akarunk, ehetünk egy jót a vízparti étteremben is, ám a kilátás akkor is ott van, ha több pénzt már nem költenénk. A falu kicsi, és nagyon tiszta, rendezett, igazi üdülőfalu, aminek van egy XVIII. századi szélmalma is. Nem a vízparton áll, ám nagyon szép, érdemes a plusz kétperces autóutat rászánni és körbesétálni.

A Podersdorf am See-i világítótorony

A Podersdorf am See-i világítótorony (Fotó: Eric van Ommen)

Másik lehetőség egy kis kiruccanásra, ha Neusiedl am See felé vesszük az irányt, ami szintén egy röpke 15 perces autóútra van. Maga a falu itt nem a tópartra épült, ezért miután a kocsit letesszük, öt perc sétával jutunk a vízpartra. Az út tündéri kis vízparti nyaralók közt vezet, már emiatt megéri eljönni ide, a parton pedig a természet látványa mellett ott vár a kicsi, fából épült móló is, ahonnan az első sorból élvezhetjük a naplemente fényeit.

Ha már ennyi szó esett róla, hogyan legyen igazán kimaxolva egy shoppingolós nap, az utazás megkönnyítésére is van egy tippünk: Budapestről és több más városból is mennek a Flix Busnál közvetlen járatok a parndorfi Designer Outletbe, illetve onnan adott napokon helyi shuttle buszok indulnak Podersdorf am See városkába is, így a fárasztó kocsikázást is megúszhatjuk.

Hosszú hétvége a Fertő tó osztrák oldalán

A Fertő tóra persze nemcsak mint B-opció érdemes tekinteni, Podersdorf am See kempingje és strandja akár családi nyaralásunk helyszíne is lehet. Olyan a tó, akár a Balaton, ám a víz sekély, kisgyerekes anyukák álma, át is gyalogolhatnánk a túlpartra. Ennek megfelelően a hőmérséklete is kellemes, lehet a partján homokozni, vagy a hatalmas, fából épült játszótereken játszani kifulladásig. Árban a strandbelépők meglepően barátiak és előnye, hogy óriási a partszakasz, van hely mindenre, a mosdók pedig tiszták. A faluban apartmant bérelhetünk, a kempingben pedig sátrazhatunk vagy foglalhatunk helyet lakókocsinak is. 

Az aktív pihenés kedvelői is megtalálhatják a számításukat Podersdorf am Seeben. Plusz felár nélkül vihetjük be a strandra a saját felszerelést, ha pedig az nincs, bérelhetünk SUP-ot, szörföt, de lehetőség van kite-szörfözni is. A tópartot profin kiépített kerékpárút szegélyezi, ha pedig elfáradtunk, elmehetünk egyet hajókázni a tóra, és van vízibicikli is. Mivel a falu és a parndorfi Outlet közt közvetlen buszjárat közlekedik, a hosszú hétvégézést vagy a nyaralást megszakíthatjuk egy kis vásárolgatással is (gyerekekkel csak óvatosan, van Haribo üzlet is).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top