Nagy csattanást hallottak, aztán a repülő oldalán egy lyukkal utaztak 14 órát

S. Z. | 2022. Július 05.
Csak leszállás után vették észre, hogy egy jókora lyuk tátong a repülőgép burkolatán.

Kisebb riadalom alakult ki az utasok között, miután az Emirates légitársaság járata Dubajból megérkezett Ausztráliába, ugyanis csak leszállás után derült ki, hogy egy hatalmas lyuk tátong a repülőgép testén, és úgy tettek meg több ezer kilométert.

Az Airbus A380 típusú gép 14 óráig tartó repülés után landolt Brisbane-ben. A személyzet már a levegőben jelezte a légiforgalmi irányításnak, hogy nem várt esemény történt a felszállás után, ám a gyanújuk szerint kilyukadt az egyik gumiabroncs. Ezért kérték, hogy a repülőtéren egy esetleges vészhelyzetre felkészülve fogadják őket.

Nem sokkal a felszállás után utasok is hallották az aggasztó zajt. „Egy hangos csattanás volt, és a padlón keresztül is éreztem” – mondta az egyik utas, aki hozzátette, hogy a légiutas-kísérők nyugodtak maradtak, de mindenkit az étkezés befejezésére kértek, majd a személyzet ellenőrizte a szárnyakat és a hajtóműveket.

Az már csak a földön vált nyilvánvalóvá, hogy a repülőgép bal szárnya tövénél egy jókora lyuk tátongott a burkolaton.

Az Emirates közölte, hogy a repülőgép egyik gumiabroncsa megrepedt, ami kárt okozott az aerodinamikai burkolat egy részén. A légitársaság szerint a sérülés semmilyen hatással nem volt a repülőgép törzsére, vázára és szerkezetére, és minden utas biztonságban, sérülés nélkül leszállt Brisbane-ben. Azóta a burkolatot teljesen kicserélték.

Előfordult olyan eset is, hogy a turbulencia miatt megsérült egy repülő ablaka a levegőben, az utasok pedig halálra rémültek.

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Unleashed Agency)

Exit mobile version