nlc.hu
Utazás

Hétfő óta várják a Wizz Air utasai, hogy Londonból Budapestre utazhassanak

A konzulátus és civil szervezet segített a törölt járat bajba jutott utasain.

Hétfőn este körülbelül két tucat magyar is szeretett volna hazarepülni az angliai Lutonból Budapestre a Wizz Air egyik járatával, de annak indulási időpontját többször is halasztották, majd végül törölték, írja a Telex. Az egyik utas elmondta, számítottak arra, hogy csúszni fog az indulás, ugyanis a Nagy-Britanniában tomboló hőhullám miatt biztonsági okokból a lutoni repteret is lezárták néhány órára hétfőn délután. 

„Más gépek is csúsztak. Aztán este 11-kor minden gépet töröltek. Elszabadult a pokol, több ezer, 50-60 gépnyi ember hömpölygött a tranzitban. Meleg volt, még a falakról is izzadtság csorgott. Benne volt a hangulatban, hogy valami balhé, törés, zúzás lesz, nagyon felfokozott volt a hangulat, de ez szerencsére elmaradt” – számolt be tapasztalatairól az egyik utas. 

A WizzAir egyik repülőgépe

Fotó: Pixabay

A törölt járat utasai, akik között grúzok, lengyelek és portugálok voltak, szerettek volna tájékoztatást kapni arról, hogy mikor és hogyan tudnak majd Budapestre jutni, de annál a kapunál, ahol a Wizz Air képviselőinek kellett volna lenniük, senkit nem találtak. Sajnos reggel sem volt senki, aki megfelelő információval szolgált volna, azért felhívták a magyar külügyet, ahol segítőkészek voltak, jegyzőkönyvet vettek föl az esetről, több munkatársuk pedig ivóvizet is szerzett a bajba jutott utasoknak, és alternatív hazajutást is szervezni kezdtek.

Mindeközben egy civil szervezet is segítséget nyújtott, vizet és élelmet szereztek a várakozóknak, a Wizz Air emberei viszont továbbra sem voltak elérhetőek, csak egy műszakjával végző stewardesst tudtak eddig elérni. Kedden ugyanis már több Wizz Air-gép is indult Magyarország felé, de ezekre már nem tudtak jegyet venni, csak tíz nap múlva indul olyan járat, amelyikre tudnának foglalni.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top