nlc.hu
Utazás

Másfélszeresére emeli a pótdíjakat a BKK

Másfélszeresére emeli a pótdíjakat a BKK, hogy ne érje meg bliccelni

Növekednek a pótdíjösszegek szeptember 1-től, ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek a fővárosi közösségi közlekedésben.

A helyszíni pótdíj 8000-ről 12 ezer forintra emelkedik, a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra, a 30 napon túl befizetett pótdíj pedig 32 ezerről 50 ezer forintra nő – közölték. Hozzátették, hogy egy új kedvezményrendszer bevezetésével ősztől elengedik a pótdíjtartozása legalább felét annak, aki még a pótdíjazása napján érvényes bérletet vesz. Havi bérlet vásárlása esetén 6000, negyedévesnél 9000, éves bérlet esetében pedig 11 ezer forintot engednek el – írja a BKK közleményére hivatkozva az MTI.

Villamosok Budapesten

Villamosok a fővárosban (Fotó: Pixabay)

Közölték azt is: jelenleg a főváros minden egyes megvásárolt jegyhez és bérlethez támogatást biztosít, például egy utas által megváltott havi bérletből származó bevételt több mint 20 ezer forint támogatással egészít ki. A vállalat szerint ennek is köszönhető, hogy a jegyek és a bérletek ára alacsonyan tartható, csaknem tíz éve nem változott. A bliccelők által okozott bevételkiesés a közösségi közlekedésnek – közvetett módon a becsületesen közlekedő utasoknak – évről évre milliárdos nagyságrendű kárt okoz – áll a BKK közleményében. Korábban a cég jelezte, hogy az intézkedésektől 800 millió forint többletbevételt várnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top