Kukacok lepték el a kávéfőzőt, mire hazajött a család az utazásból

nlc | 2023. Február 04.
Hiába sikerült szuperül a család mini-vakációja, mire hazaértek, rettenetes dolgot találtak a konyhában.

Bizonyára te is úgy vagy vele, hogy az utolsó, amit a konyhádban szeretnél látni, az pár fürgén tekergő kukac… Egy ausztrál anyuka is rosszul volt ennek még a gondolatától is, hát még a látványtól, ami az utazásból hazatérve fogadta!

Mint mondta, imádott kávéfőzőjében szépen elszaporodtak a kis lárvák, amik egy, a lakásban tartózkodó bogártól származhattak. A kávéfőzőben pangó víz tökéletes helynek bizonyult, így amíg a család kikapcsolódott, ő szépen lerakta a petéit.

A kávégépekben nagyon praktikus rész a csepegtetőtálca, ahova lecsepeghet a kávé, miután kivetted belőle a csészédet, ezt azonban érdemes nagyon sűrűn üríteni és szárazra törölni. 

Utazás előtt pedig már-már kötelező, ha nem akarsz úgy járni, mint ez az anyuka!

Ahogy a szakértők az esettel kapcsolatban elmondták, a rémes látvány mellett a kukacok elszaporodása komoly fertőzésveszélyt is hordoz magában: „Például szalmonellát, E. colit, myiasist, valamint bél- és szájproblémákat okozhat” – sorolták a hozzáértők, akik szerint az edényszárítók alatt összegyűlt víz is kritikus terület a konyhában.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Exit mobile version