Te gondolkoztál már azon, hol szeretnéd eltölteni a nyugdíjas éveidet? A Wise friss kutatása nyugdíjasok helyzetével foglalkozott és felállított egy listát arról is, hogy melyik országban a legjobb a helyzetük – írja az ATV.
A kutatásból kiderült, hogy a TOP 20-as listára több európai ország is felkerült, többek között Dánia, Hollandia és Finnország is. Finnország lakosságát tartják számon a legboldogabbnak a világon, azonban mégsem került az első helyre. A kutatásból kiderült, hogy Dánia egészségügyi rendszere kiváló, a megélhetési költségek magasabbak ugyan, de ennek ellenére még mindig itt a legjobb a nyugdíjasok helyzete.
A második helyen Hollandia végzett, ahol szintén kimagasló az egészségügyi rendszer. A harmadik helyre került Finnország, amit az egyik legbiztonságosabbnak országnak tartanak, továbbá szintén nagy figyelmet fordítanak a lakosság életminőségére, illetve az egészségügyre.
A kutatásból az is kiderült, hogy a nyugdíjasok megélhetési költsége Thaiföldön a legalacsonyabb, viszont ez nem jár együtt azzal, hogy az életminőségük is magasabb lenne. A szakemberek összesen 44 országot vizsgáltak, a mutatók alapján Magyarország a 32. helyen áll.