Nem mindenkinek adatik meg, hogy amikor az egyik floridai reptéren a poggyászaira vár, Noel Gallagher pengesse a gitárját. Ezért is imádja az internet azokat a fotókat, amin az látható, hogy a zenész éppen egy reptéri padon ülve muzsikál, ám akik a közelében vannak, fittyet sem hánynak rá.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fényképeket a szintén zenész Samantha Wates osztotta meg, és be is jelölte az Oasis egykori tagját, illetve másokat is, akik Gallagher zenekarában, a High Flying Birds-ben játszanak. És az egyik felvétel Noel Gallagher Instagram-oldalán is feltűnik, és még egy vicces megjegyzést is fűzött hozzá.
Persze a kommentelők is megcsillogtatták a humurokat. Volt, aki azt írta, ebben az esetben nem bánta volna, ha a repülőtéren ragad, másvalaki megjegyezte, hogy a zenésznek meg kellett volna fordítania a gitártokot, hogy az emberek pénzt tudjanak bele dobálni, van, aki pedig úgy véli, ez a fotó tökéletes lenne lemezborítónak.
(via The Sun)