3 órát késik az egyik InterCity egy spanyol fiatalokból álló csoport miatt

nlc | 2023. Július 06.
Több órája várakozik a Citadella InterCity, mivel spanyol fiatalok lepték el a vonatot. A tömeg miatt egy állapotos nő pánikrohamot kapott, illetve egy idős nő is rosszul lett.

Több órája várakozik a Budapestről Ljubljanába tartó Citadella InterCity, ami reggel 9 órakor indult el Déli Pályaudvarról – írta meg a hvg.hu.

A tömeges utasforgalom miatt azonban az említett vonat 2-3 óra késéssel folytatja útját Kelenföldről. A hvg.hu egyik munkatársa is éppen a vonaton tartózkodott. Elmondása alapján a vagonokat ellepő tömeg miatt egy állapotos nőt is le kellett szállítani, mivel pánikrohamot kapott, illetve egy idős nő is rosszul lett.

A lap értesülései szerint a tömeg spanyol fiatalokból állt, akik egész Európára szóló ingyenes jeggyel utaztak. Ebben az esetben nem kell jegyet vásárolniuk, azonban ez azt jelenti, hogy a közlekedési vállalatok rendszereiben sem jelenik meg az utasigény. 

Budapest, 2021. július 21. Utasok csomagokkal a főváros Déli pályaudvarának peronján a MÁV Start Zrt. Keszthely felé induló egyik InterCity (IC-s) vonatának egyik számozott kocsija felé tartanak, ahova a megváltott helyjegyük szól (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A Mávinform Facebook-oldalán jelezte, hogy a várakozó utasok elszállítása érdekében plusz kocsit kapcsol a vasúttársaság, de még így is jelentős késéssel számolhatnak az utasok.

Exit mobile version