nlc.hu
Utazás
Több ezer járat késhet a sztrájk miatt

Több ezer járat késhet, illetve törlődhet a légi forgalmi irányítók sztrájkja miatt

Több ezer repülő késésére, adott esetben pedig törlésére lehet számítani a nyáron, mivel a légi forgalmi irányítók sztrájkra hívták fel a figyelmet. A munkabeszüntetés időpontját egyelőre még nem hirdették ki.

Idén nyáron tízből három járat késhet, vagy akár törlésre is kerülhet, miután a légi forgalmi irányítók sztrájkra hívták fel a figyelmet. 

Az Eurocontrol európai légi forgalmi irányító szervezet munkatársai a héten azt mondták, hogy a nyári csúcsidőszakokban sztrájkolni fognak, mivel megszakadtak a fizetésről, beosztásról, illetve a személyzetről szóló tárgyalások a főnökükkel.

 

Azok a családok, akik külföldi vakációban gondolkodtak, kénytelenek megvárni, hogy kihirdessék a munkabeszüntetés időpontját.

Repülőgép

Illusztráció: Getty Images

A munkabeszüntetések akár napi 12 600 járat késéséhez vagy törléséhez is vezethetnek a kontinensen – árulta el a The Timesnak egy forrás.

Egy teljes körű sztrájk esetében várható, hogy a járatok 20-30 százaléka késni fog. Egy magas rangú légitársasági forrás azt is elmondta a lapnak, hogy az esemény rendkívüli kellemetlenséget okozhat, hiszen nem sok vészhelyzeti terv készült hasonló esetre.

A légiforgalmi irányító központok Európa-szerte nehézségekbe ütköznek munkaerő-felvétel terén, ami sok munkavállalót korai nyugdíjba vonulásra késztetett. Új alkalmazottakat találni pedig igazi kihívás a munkából fakadó stressz miatt, hiszen egyszerre több ezer ember életéért kell felelni. 

 

Az Eurocontrol szóvivője azt mondta, hogy tudnak a sztrájk szándékáról, de még nem tűztek ki időpontot, továbbá mindent megtesznek a tárgyalások nyitva tartásának érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top