Egy kertes ház udvarába zuhant le egy girokopter – más néven autogiro – kedden délután, a budaörsi repülőtér közelében. A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Némethy Zita az MTI-nek számolt be az esetről. Némethy elmondta, hogy a repülőgép két utasa ki tudott szállni a Hurok utcai kertben landoló repülőből,
a helyszínre érkező mentők pedig megvizsgálták őket.
Az Index információi szerint magyar járműről van szó, amelynek előbb leállt a motorja, majd autorotálva szállt le. A szerencsés kimenetelű balesetnek nem volt sérültje. Az autogyro, vagy más néven girokopter (giro) elmés repülőeszköz, a repülőgép és a helikopter keresztezése. Úgy is nevezik, hogy „kabrió helikopter”, bár vannak zárt kabinos változatok is. Repülési tulajdonságai jók,
nagyon széles időjárási spektrumban képes repülni.
Miközben a merev-szárnyú repülőeszközöket ide-oda dobálják a légáramlatok, addig a girokopterek stabilan repülnek. Ez pedig élvezetessé teszi a repülést azok számára is, akik hajlamosabbak rosszullétre repülés közben.