A felmérésből az derült ki, hogy Budapest vonzotta a legtöbb utazót a téli időszakban. Budapestet Eger és Pécs követte, vendégéjszakákat tekintve viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes.
A tavalyi év végi ünnepi időszak kiemelkedő volt, a vendégéjszakák több mint fele decemberben valósult meg, és a foglalások negyvenhat százaléka decemberre szólt, de január 7-ei vagy későbbi távozási dátummal is voltak hosszabb foglalások.

(Fotó: Getty Images)
Az összesített bruttó szobaárbevétel alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 14 546 forint volt, ami közel kilenc százalékos növekedés az előző évhez képest. A téli szezon foglalásainak negyvenegy százaléka szólt hotelbe, negyede apartmanba, tizenhat százaléka vendégházba, tizenöt százaléka panzióba, míg három százaléka egyéb szállástípusba.
Ami a nemzetközi utazásokat illeti: az utazási szakértők döntése alapján 2024 legjobb úti célja Mongólia lett, a második helyen India végzett. A legjobb város a kenyai Nairobi lett, Párizs a második helyre szorult, harmadik helyen Montreal kapott helyet. A legjobb régiók kategóriájának győztese a nyugat-balkáni Trans Dinarica kerékpárút, az ausztráliai Kenguru-sziget pedig a második.
(Forrás MTI és itt)